Sziasztok!

37 éves nő vagyok.

Engem is Borderline-nal diagnosztzáltak, bár igen későn, csak néhány éve. Azóta járok egyéni terápiába (Módosult tudatállapot terápia), ami, úgy érzem, nagyon hatékony. Most nem ítrom le, hogy miken mentem keresztül -mindenen, ami csak elképzelhető..

Azért írok nektek, mert elindult egy terápiás csoport Budapesten, kifejezetten borderline-oknak, a neve Dialektikus Viselkedés Terápia. Nem probléma-fókuszú, hanem sokkal inkább készség-fejlesztő: az a célja, hogy (kommunikációs, és egyéb) módszereket tanítson meg, amik kontrollálhatóvá teszik magunk számára a betegséget, és elősegítik a beilleszkedést a társadalom nevű gépezetbe.

Már 3 alkalommal voltam (kicsi csoportról van szó, általában 5-6-an vagyunk jelen), és jól érzem magam ott. :-) Olyan kicsit, mintha hazaértem volna: mindenki belülről tudja, érti, hogy miről beszélek.. Ez is nagyon klassz, meg az is, amit tanulunk - gyakorlunk.

Gyertek el Ti is! Hétfőnként van a VIII. ker. Nap u. 25. szám alatt, 17h-től 20.30-ig. Egy alkalom 3000Ft.

Még nem kérdeztem meg a csoportvezetőt, hogy megadhatom-e egy ilyen nyilvános fórumon a számát, de legközelebb megkérdezem.

De gyertek bátran oda akár kezdésre, örülni fogunk nektek!

Üdv, és minden jót (jobbat) mindenkinek!

Dóra

Zetor vagyok, a gondolatokafejemben.blog.hu-n publikálok rendszeresen.   Kétgyermekes, 24 éves édesanya vagyok.  Lelkiekben már szinte állandóan a harmadik gyermekemet várom.  Gyermekekkel nagyon jól tudok kommunikálni....................de a felnőttek........velük szinte minden kapcsolatom megszakadt.  Társkapcsolati problémáim is vannak, alá-fölérendeltségi szerepzavarok, kisebb viták, nézeteltérések, de  egyébként nagyon nagy a szeretet, egy nagy és zajos családot akarunk mind a ketten. Tulajdonképpen nekem az a problémám, hogy problémát jelentek önmagamnak.  Állandó orális késztetésem van-itt nem a szexre gondolok:)-szóval megállás nélkül csak tömném a fejem,mindegy hogy mit, almát, vagy csokit, vagy rágózom folyton, vagy innék folyamatosan, mindegy hogy teát vagy bort vagy csak sima csapvizet................és beszélnék és fárasztanék és írom a saját szerencsétlen blogomat is..................................................és néha cigizek is..........................

Másrészt krónikus fáradtsággal küszködök. Reggel alig bírok felkelni az ágyból.    A délelőttöt félkómában töltöm, a gyerekekekt ellátom, a saját fejemet is tömködöm, karikás szemekkel porszívózok, teregetek............

Szóval az is nagy baj, hogy kétlakiak vagyunk.  Ingázunk Bp. és vidék között, mert párom óraadó tanár, és úgy néz ki, ezt az életstílust a közeljövőben nem is szándékozik feladni.  Már próbálom lebeszélni, hogy adjuk el inkább a vidéki házunkat, csak mert belebetegszem, hogy nem bírok sehol sem kialakítani magam körül egy amolyan kismamás baráti kört, mert hol itt vagyunk, hol ott, ráadásul az az ott egy háromszázlelkes zsákfalu..............................

Majd még írok, arról is, hogy miből gondolom, hogy borderlein-betegség is dolgozik bennem.......

Puszi mindenkinek, olvasgassatok, gyógyulgassatok, föl a fejjel!

Zetor

34 éves , gyermektelen nő vagyok. 25 éves korom óta diagnosztizált Borderline. Többször voltam kórházban, évek óta különböző gyógyszereken élek: Xanax, trazodone, lorazepam, Zoloft, és már emiatt sem tudtam teherbe esni soha.

Van, hogy hónapokig tünetmentes vagyok, de nagyon szélsőségesen, szenvedélyesen viselkedek a párkapcsolataimban, ezért többször elhagytak. Általában ez generálja a betegségemet. Elhagynak, majd jönnek a gyilkos gondolatok: én idéztem ezt elő, én vagyok a hibás, jön a lelkiismeretfurdalás, az üresség, a szétesés: és őrlöm magamban ugyanazt: miért nem viselkedtem másképp? És a forgatókönyv minden szakitáskor nagyon hasonló: ülök egyedül, szinte szétrobbanok a belső feszültségtől és a tehetetlenségtől: aztán felöltözöm,kifestem magam olyan szépen, ahogy csak tudom és elmegyek  a barátaimmal szórakozni. Leiszom magam,amennyire csak tudom,aztán másnap jön a másnaposságnál is rettenetesebb üresség és magány érzés, amely annyira elviselhetetlen, hogy egyedül a  borotvapenge tudja enyhiteni.

Folyton tele van vágásokkal mindkét karom. Utána önvád és undor fog el. Értelmetlennek érzem az életet. Vágyom a szerelemre, de folyton szembe kell néznem azzal a ténnyel, hogy a szerelmet saját lehetetlen viselkedésemnek köszönhetően vesztettem el. Olyan ez, mint egy ördögi kör. Igy érzem magam kb. 3 napig, aztán lassan kezdek magamhoz térni. Látszólag túllépek a problémán, teljesen problémamentesen végzem a munkám és élem az életem, de a mélyben ott fészkel végig az üresség. Eltelik néhány hét és én újra ott ülök a kedvenc szórakozóhelyemen és az egész kezdődik előlről. Szeretném, ha vége lenne egyszer.