Kedves Cukorbeteg társaim.

Egy történetet szeretnék elmondani,amiből talán mindenki rá fog ismerni önön magára.

Az én történetem 2001 január 12.-én kezdődik,amikor is  óriási fájdalmak közepette be kerültem  a Kecskeméti Honvéd Kórház bel osztályára.

Rövid vizsgálat után közölték velem,hogy hasnyál mirigy gyulladásom van.

A súlyosságára tekintettel,a feleségemmel közölte az orvos,hogy haza lehet menni,és kezdjen intézni a temetéssel kapcsolatos dolgokat,mivel nincs még tiz százalék remény sem hogy megérem a holnapot.

A 30.-éves katonai szolgálatomnak köszönhetően a szervezetem vasból van,és én ezzel tisztában voltam akkor is,és reménykedtem,hogy reggel csak fel fogok ébredni,mivel még az a fanatikus élni akarás is előtört belőlem,magyarul én ott akkor élni akartam.

Én győztem,legyőztem a halált.

11.-napi küzdelem után,már az orvosok is mondták,hogy az esélyem sokkal biztatóbb mint azt ők a gyakorlatukban tapasztalták.

Azon a kórházi ágyon  nagyon fontos döntés született.

Egy új életet fogalmaztam meg amit meg kell csináljak,szakítva az akkori életmóddal,azzal hogy most már több időt kell hogy fordítsak magamra ,az egészségemre a családra.

Közölték velem,hogy szinte egyenes velejárója egy hasnyálmirigy gyulladásnak a cukorbetegség kialakulása.

Őszinte leszek,ez akkor ott nem érdekelt,nem vettem komolyan,csak mikor két év elteltével,az egyik kontroll vizsgálatkor közölte az orvos,hogy a mai naptól nyilvántartásba vesz mint  2.-tipusú cukorbeteg,mivel az alkalmazott diéta nincs rám hatással,persze semmiféle diétát nem tartottam be.  Nagyon elkeseredtem,és fel tettem a kérdést: Most mi lesz?

Írtak nekem fel gyógyszer ,amit katonásan szedtem,az előírt diétát betartottam,és úgy tűnt,hogy minden rendben van.  Az orvosom több alkalommal mondta hogy ezzel együtt kell tudni élni!

Csakhogy erre nekem nem volt kiképzésem,nem tudtam felfogni,hogy hogyan érti azt,hogy együtt élni ezzel a betegséggel.

Később rájöttem!!

Arra jöttem rá,hogy ezen a pályán csak én akarok meggyógyulni,és senkitől nem várhatok segítséget,legfőképpen az orvosomtól nem. Az ő érdeke teljesen eltérő az enyémtől.

Misem bizonyítja jobban,hogy 2005.-őszén,nem bírtam a vércukor szintemet féken tartani,ezért el mentem a cukorgondozóba,hogy tegyenek valamit. Tettek is! Felemelték az gyógyszer adagomat,aminek csak az orvos örült.  közölte,hogy 3.-hónap múlva menjek vissza kontroll vizsgálatra.   Hát a három hónap alatt a verseny súlyomból 68.-kg  elvesztettem 10.-kg.  Mondtam magamnak,na akkor itt a vég,vagy megint egy túlélési gyakorlat?  Az lett.

A Budapesti Szent Imre kórházba kerültem,ahol meg mentették az életemet,és egyben rá állítottak inzulinra,amit a mai napig is adagolok magamba.

Napi 4.-szer szúrom magam.

Teljesen meg változott az életem,meg változtattam az érdeklődésem magammal kapcsolatban, soha nem érdekelt  eddig,hogy talán tudok változtatni is a helyzetemen,vagy egyáltalán van e Megoldás?

Évek teltek el azóta, mindenre amit ajánlottak kipróbáltam,megittam ezer liter teát,több száz fajta kapszulát, mindent kipróbáltam,és nem segített.

A internettől oczkodtam,valahogy nem  keltett érdeklődést bennem az Internet,mikor is be köttettem és el kezdtem böngészni a világhálón.  Kérdeztem magamtól,vajon vannak e a világba valahol olyan emberek, orvosok természetgyógyászok kutatók,akik éppen azon munkálkodnak,hogy az én cukorbetegségemből kigyógyítanak.  Itt meg kell jegyeznem,hogy nekem abból lett elegem,hogy mindenki a vércukor szintemet akarta stabilizálni,és egy sem volt aki azt mondta volna hogy állj,itt a megoldás,hogy nem stabilizálom hanem hozzásegítelek ahhoz,hogy betartva a szabályokat,meg is szüntetheted a cukorbetegséged!!

5.-év telt el azóta,hogy inzulint adagolok,és 5.-év telt el,hogy jártasságot szereztem az Internet világában.

Magam is foglalkozom olyan internetes üzlettel,ahol található olyan készítmény,ami pozitív hatással van a vércukor szintemre,de ez nekem kevés volt.

2011.-szeptemberében egy internet marketing megismerése kapcsán,kapcsolatba kerültem egy  Amerikai üzletasszonnyal,aki egy betűt nem beszélt Magyarul,én meg persze Perfekt nem beeszélek Angolul.

Egy fordítónak köszönhető,hogy megértettük egymást abba,hogy ide kell egy Angolul beszélő tolmács,aki közvetít közöttünk.  A Skypen keresztül kapcsolatba  kerültem a hölgy ajánlására,egy akkor Angliában élő Magyar úriemberrel.  Beszélgetésünk közepette,szóba került,hogy ki mivel foglalkozik az Internet adta lehetőségek közül.  annyira bizalmas kapcsolat alakult ki perceken belül,hogy én  elmondtam neki mi az én legnagyobb problémám,és eddig minden eredménytelennek bizonyult bármit is alkalmaztam. Ekkor ő közölte velem,hogy neki voltak  más irányú problémái,de heteken belül megszűntek,és hogy a környezetébe vannak cukorbeteg ismerősei barátai,akik nagyon hatékonyan alkalmazzák az ő tapasztalatait.

Nagyon kíváncsivá tett,és rákérdeztem,hogy mi is ez ,ami esélyt ad arra,hogy a gyógyulás felé forduljon a szervezetem. Ajánlott egy  könyvet,amit ő írt,kért hogy olvassam el. Meg tettem,és kértem,hogy amennyiben lehetséges,szeretném kipróbálni az információk birtokában azt a valamit.  Kértem,tegye lehetővé a hozzáférést.  Egy hónap után végre alkalmazhattam a módszert,aminek a következménye az lett,hogy az inzulinadagokat csökkentenem kellett . Amit most mérek:  reggel 4,6!!!   Szuper ugye?   Napközben 5-7.-között. A szövődmények már nem alakulhatnak ki olyan gyorsan. Ez csodálatos érzéssel töltött el,és reményt adott nekem arra,hogy meg van a megoldás,minden hókusz pókusz nélkül.

Ennek az információnak a birtokában más lett az életem,nagyobb a remény mint valaha volt,hogy meg gyógyulhatok.

Aki a levél elolvasása után úgy gondolja,hogy  szüksége lenne erre az információra

az keressen meg kizárólag Skypen:   ferenc553  ! Azért nem e-mailbe,mert az a tapasztalatom,hogy kérnek információt,utána  elveszítjük egymást.

Kívánok mindenkinek mihamarabbi gyógyulást ebből az alattomos betegségből,mert minden lehetséges.

Remélem mindenki tisztában van azzal,hogy a cukorbetegség nem játék,nem érdemes

Felületesen  foglalkozni a problémával.

Kedves közösségi tagok!

Domaniczki Lászlónénak hívnak.Végzős csecsemő-és gyermeknevelő, gondozó szakos hallgató vagyok .(Apor Vilmos Katolikus Főiskola)

Szakdolgozatom témája: az 1-es típusú diabétesz kialakulása és családokra gyakorolt hatása. Nagyon nagy segítség lenne számomra, ha tudnának áldozni kb. 5 percet az idejükből,az általam összeállított kérdőív kitöltésére.Természetesen kitöltése anoním, senki adata nem derül ki. Az alábbi linkre kattintva elérhető a kérdőív. Mindenkinek nagyon köszönöm, hogy ha szánt erre pár percet értékes idejéből!

www.kerdoivem.hu/kerdoiv/525642358/

Üdvözlettel: Domaniczkiné, Szilvi

Sziasztok!

Az én „megismerkedésem” a cukorbetegséggel 2002 –ben kezdődött. Rendőrnek készültem már gyerekkorom óta, és amikor felvettek a Rendészeti Szakközépiskolába úgy éreztem, hogy beteljesült a nagy álmom! Nem tartott sokáig mert az alapkiképzés (1 hónap) után otthon rosszul lettem és mentő vitt a kórházba. Nem emlékszem semmire. A kórházban tértem magamhoz. 37 volt a cukrom. Mikor szembesítettek az inzulinnal kezelt cukorbetegségemmel és azzal, hogy nem lehetek rendőr, összeomlottam!! Ekkor 22 éves voltam. 1,5 hét kórházi ápolás után hazakerültem. Otthon nem akartam enni, nem akartam beadni az inzulint és teljesen magamba fordultam.
Anyukámmal abban az időben nagyon sokat beszélgettem a betegségemről (eközben rengeteget sírtunk), de kért, hogy vegyek erőt magamon, mert van élet ez után is. Már nem emlékszem mennyi idő múlva, de hallgattam rá és csak előre néztem!
Gyakran előfordult nálam is, hogy nem mertem közelíteni a férfiakhoz és féltem, hogy a barátaim illetve kollégáim furcsa szemmel fognak rám nézni, kiközösítenek! Az első kapcsolatom után tudatosult bennem, hogy ez egy „népbetegség” és miért kellene bárki vagy bármi elől elzárkóznom emiatt!?

2006 –ban ismerkedtem meg a vőlegényemmel (megjegyezném, hogy én szólítottam le az utcán)
Ő többszörös Világ és Európa bajnok fekvenyomó versenyző!
Én, 2007 –ben kezdtem el ezt a fajta sportot, szintén versenyszerűen és egy 62 kg -os lányhoz képest elég szép eredményeket értem el. Több mint 1 éve más irányt vettem és elkezdtem foglalkozni a testépítéssel. Hetente többször járok konditerembe mert szeretnék idén ősszel egy Fitness versenyen elindulni.

Szóval van élet a cukorbetegség után is! Én is szoktam sírni, csapkodni, sőt hisztizni! Vannak olyan időszakok, amikor átkozom a napot, hogy megszülettem, de ilyenkor belegondolok, hogy vannak nálam rosszabb helyzetben lévő emberek. Kaptam az élettől egy második esélyt!! Most már, ha rossz a kedvem, előveszem a „bakancslistámat” és csak arra koncentrálok, hogy miket szeretnék még elérni az életemben! Számomra a cukorbetegség most már csak egy állapot, amivel együtt lehet élni!!!

Köszönöm, hogy megoszthattam veletek a történetemet!