Az előzőekben írtam magáról a betegségről, most pedig szeretnék a kezdetről és egy-két ilyen rohamról írni, ami megrázó, és felejthetetlen élmény volt számomra. Hogyan is kezdődött ez nálam? Mindig van egy kiindulási pont, amikor az elsőt átéled! Rengeteg dologra fogtam e betegségem okát és eredetét, mint pl. a nővérem ekkor költözött el Pestre s ez megrázó volt nekem, magzati eredetű dolog, neveltetés, de aminek a legvalószínűbb okát látom az az, hogy elkezdtem 2000-ben fogamzásgátlót szedni. Ezt onnan gyanítom, (és nemrég jöttem erre rá) hogy a szedést követő 1 hónap múlva jelent meg az életemben a pánik és a depresszió, de ez még nem bizonyít semmit. Viszont azóta több fajta fogamzásgátlót is szedtem, és mindegyik után előjött és erősödött a pánikom és a depresszióm. Nem is bírom ezeket a szereket, nem szedhetem őket.
Tehát az első eset 2000. nyarán (júliusban történt) amikoris elindultam a szép napos időben a városba szétnézni, sétálni buszzal. (egy életvidám, nyüzsgő, pörgő lány voltam, aki előtt nem volt akadály, s ha kellett km-eket gyalogoltam a hóban-fagyban) Nos felszálltam a buszra, majd rámjött a hányinger, az embereket látva összezárva a buszon, remegtem, kipirultam, alig kaptam levegőt, s le kellett szállnom. Alig vártam, hogy kinyíljon az ajtó. Bementem az első boltba, és vettem egy ásványvizet. Nem merészkedtem tovább, gyalog hazaindultam kortyolgatva a vizemet, s arra gondoltam, hogy biztosan beteg leszek, elkaptam valami vírust, stb. De mire hazaértem és a szobámban voltam minden elmúlt, s nem lettem beteg, csupán pánik volt…amikor még nem is hallottam arról, hogy létezik egyáltalán ilyen betegség.
Ezután szinte csak otthon voltam, majd folyamatosan mindenkit taszítottam el magamtól, féltem az emberektől, barátoktól, nem jártam szórakozni, végül csak a szobámban éreztem jobban magam. Ha már valakivel beszélnem kellett azonnal jöttek a kellemetlen tünetek, a gyomrom nehéz lett, szorító érzés a torkomban, meleghullám, stb. Ezután szó szerint be kellett tuszkolni az autóba, hogy elvigyenek pszchiaterhez, aki megállapította, hogy depressziós vagyok. Akkor ezt elfogadtam diagnózisnak, hisz nem értettem ehhez, csak többet tud egy orvos, mint én. De visszagondolva szépen félrenézte a dolgokat. Iszonyat erős gyógyszerekkel tömött, antidepresszánsokkal, nyugtatókkal, amiktől a nap legnagyob részében aludtam, vagy kómásan szédelegtem a lakásban. 1 hét alatt 6 kg-ot fogytam, nem ettem, alig ittam, csak a gyógyszerek, a szobámból ki sem mozdultam, nem engedtem be senkit. Csak sírtam egész nap, egész este, majd egy éjszaka rosszul lettem, hát felhívtam az orvosomat, aki azt mondta, hogy no problem, vegyek be még egy nyugatót, és aludjak. Köszi, ezt nem várták meg a szüleim, bevittek az ügyeletre, akkor már a világomat nem tudtam. Ott megállapítottak egy 140-es pulzusszámot (a normál 60-80 között van). Egyből beküldtek a belgyógyászati klinikára, ahol EKG, gépek, különböző vizsgálatok következtek, majd végül kiderült, hogy a baj nem fizikai eredető, hanem pszichés, így átküldtek a pszichiatriai klinikára. Ott 1-2 órát beszélgettem az ügyeletes orvossal, majd megnyugodtam, visszaállt a pulzusszámom, és jobban éreztem magam, így hazamehettem.
Telt az idő, majd az antidepresszáns hatni kezdett (ezeknek a gyógyszereknek 2-3 hét kell míg kifejtik hatásukat) minek hatására túlpörögtem, nem bírtam leállni, elvesztettem az önkontrollt, szinte minden nap buli, ha nem engedtek el a szüleim akkor megszöktem, hazudozások, rászoktam a cigire, nagyban romlott a tanulmányi eredményem. Mondanom sem kell, hogy ezek után abbahagytam a gyógyszer szedését,majd kitisztultam. Nem a megfelelő gyógyszert íták ki nekem, és nem éppen a megfelelő diagnózisra… Szerintetek?
