Bánat lánya
Sziasztok, sorstársaim!
Furcsa történet az enyém, hiszen életem nagy részében nem is tudtam, hogy lelkibeteg vagyok. Azt hittem, csak más vagyok, mint a többiek. Ezt annak tudtam be, hogy a szüleim másképpen éltek, mint az osztálytársaim szülei.
Apám fura egyéniség volt, máig sem tudom eldönteni, mi baja lehetett. Talán pszichopata volt- mindenesetre a "haverjain" kívül mindenkit utált vagy lenézett. Mocskos dolgokat mondott az emberekről, főleg, ha jó alaposan berúgott. A tetejébe ütött-vert minket, ha részeg volt, anyukámat, ha józan volt, engem.
Még a régi rendszerben voltunk, de gyakran nem volt munkahelye, pedig jó zenész volt, 5 hangszeren is tudott játszani és énekelt is. Ilyenkor otthon terpeszkedett és olvasott. Jaj volt annak, aki ilyenkor megzavarta! A háztartási munkába soha nem segített.
Szegény anyukám húzta az igát, ma már elképzelhetetlen, mit meg nem tett a családért. Mindezért semmi köszönetet, de annál több verbális terrorizálást kapott, visszahúzódó lett, mániás depresszióval vetette be magát a család fenntartásába.
Apai nagyanyámmal éltünk négyen egy szobában. Az én drága Nagyanyám! Ő volt a jó szó, a simogató kéz, a védelem számomra. Ő volt az , aki talán ösztönösen, de segített elviselnem az életet egy-két Valeriana-val.
Nem mertem, és nem is lehetett játszanom más gyerekekkel, időmet olvasással és a szerencsére közös udvaron tartott sok-sok állat között töltöttem. Ha apám nem volt otthon, egészen jól éreztem magam, amíg rá nem ébredtem anyukám siralmas helyzetére.
Sikerült elmenni tőlük, megszabadulni a zsarnoktól, aki még azt sem engedte meg, hogy anyum a saját édesanyjával és a nővérével beszéljen! (pedig közel laktak). Szabadság! Azt hittem, enyém a jövő.
De sajnos nem ez történt...
Kicsapongásokkal teli, zűrös kamaszkor, tartalmatlan vagy fájdalommal teli kapcsolatok... Kontrollálhatatlan agresszivitás, meggondolatlanságok, beilleszkedési problémák... Súlyos depresszió, amikor még az ébredés is nehezemre esett... Sírógörcs, szorongások... Talán egyszer majd mesélek még tovább.
Tizenöt éve járok pszichológushoz, pszichiáterhez, de Borderline-t csak két éve diagnosztizáltak rajtam. Le is lettem százalékolva. Most itt ülök, tele sötét gondolatokkal, és azon gondolkozom: mi történt volna, ha nem úgy nevelkedek, mint Bánat lánya?

Depresszió közösséghez csatlakozhat Ön is! Értesítjük a közösségben született új történetekről!
