28 éves (most már asszony) vagyok. A betegségem történetét szeretném megosztani másokkal, hogy akivel ez előfordul időben el tudja kezdeni a kezelést. 2 és fél éve kezdődött, a csuklómnál megjelent pár pattanásszerű kis kiütés. Nagyon viszketett és égett, persze kapartam őket és ahogyan kifolyt belőlük a folyadék a bőrfelületemen több képződött. Ekkor már elmentem orvoshoz, sajnos az SZTK-ba. Ott elmondták, hogy futószemölcs majd egy speciális kanállal kikaparták őket. Tiszta vér volt a csuklóm, de csak fogták és jó szorosan bekötözték. A szemölcsök helye nem gyógyult, sebhintőport és gyulladásgátló kenőcsöt írtak rá. Sőt egyre csúnyább lett, nagy gennyes, folyós sebek tátongtak az egész karomon. Kórházba mentem ahol szakorvos segítségét kértem, azonnal bentfogtak nem is mehettem haza semmilyen holmimért. Ugyanis már szóródott mindenfelé a testemen, kezdődött piros kiütéssel és gennyes, hólyaggá alakult aztán mély száradt, nyílt sebbé. A doktornő arra gyanakodott, hogy a kanál amivel kikapartak nem volt megfelelően megtisztítva és herpesz vírust kaptam ami a véráramba került be. Én nem gondolkodtam, csak egyet akartam, meggyógyulni.
Ezután kezdődött még csak a szenvedés. A bőröm húzódott, száraz volt, fájt, égett, viszketett. Naponta három kálcium injekciót kaptam vénásan. A véreredményem tökéletes volt, nem volt lázam és a vérnyomásom is megfelelő volt, egyszóval a labor eredményeim teljesen jók voltak. Elküldtek góckeresésre is ami szintén negatív eredményt hozott. Az orvosok tanácstalanul álltak az esetem előtt. A testemen nem volt épp bőrfelületem, nem tudtam ruhát húzni mert beleragadt a sebem. Tartósítószermentes diétára fogtak, és megtiltották a hajfestést, sminket és a parfüm használatát. 220 db antibiotikumot szedettek be velem a Dalacint és Doxicilint felváltva. Akkor már az immunrendszerem totál padlón volt és minden betegséget elkaptam. Torokgyulladás, gombásodás, nátha, fejfájás, stb.
Egy hónap kórházi szenvedés után saját felelősségemre haza mentem. A zárójelentésemre a következőket írták: súlyos Atopiás dermatitis, Pyodrema, Zoster egyéb szövődményekkel, és így semmit sem javulva kiraktak a kórházból nyugodt szívvel. Tehát csak találgattak. Kaptam különféle zink rázókat és ichtiolos kezelést de semmi. Otthon aztán újítottam, nővérem tanácsára átálltam természetes gyógyhatású készítményekre, a Forever Living Products termékeire. A recept a következő volt: napi 2 dl Aloe Vera Natúr gélt ittam minden reggel éhgyomorra, a sebeimet First spray-vel fújták le és a tetejére az úgynevezett "Zöld" gélüket tettem. Ezek mind természetes anyagok, aloe vera stabilizátort tartalmaznak amely jó gyulladáscsökkentő hatású, csíraölő, stb. Továbbá zöld teát iszogattam mellé amely kitűnő vírusírtó. A gyógyulási folyamat két hét után beindult és aztán teljesen elmúlt. Ezután Isoprynosin nevű immunrendszer erősítőt szedtem ami szintén hatásos volt.
A dolog úgy végződött, hogy a sok munkahelyi stressz, a nem megfelelő étkezés súlyos immunhiányos állapotot hozott létre. Azóta tudatosabban élek, nem eszek tartósítószeres kajákat, sok gyümölcs, zöldség csak ásványvíz!, zöld tea, semmi káve, hajfestés, smink!
Hála Istennek lelkileg is rendbe jöttem férjhez mentem, boldog vagyok! A rémálom véget ért, a kiütéseim nem tértek vissza, egyedül akkor kezdek viszketni és egy enyhe kiütés jelentkezik amikor kicsit több műkaját, tartósítószert, szinezékanyagot fogyasztok, illetve stressz ér és elérkezik a menstruáció ideje! Mindenkinek ajánlani tudom teljes szívemből a Forever Living termékeit!