hello mindenki,

2008 karácsony napján kezdődött minden. Ültem a számítógép előtt és megszédültem. Akkor azt gondoltam a sok ülés a monitor előtt az oka. Másnap vacsora közben félrefordítottam hirtelen a fejem, ekkor ismét elszédültem. Eléggé megijedtem, elhatároztam, hogy új év új ember. Megváltozom, sportolok stb. Rögtön el is mentem úszni, voltam vagy 3 alkalommal. 2009 jan. 6-án este szintén ültem a mintor előtt és annyira elszédültem mint még soha életemben. Teljesen elveszítettem a kontrollt, az asztal és a monitor előttem 180 fokban elfordult. Előszőr azt hittem összedőlt a ház és azt látom. Leestem a földre és négykézláb kerestem valami fix pontot a parkettán. Kb. tíz másodperc múlva elmúlt a forgás és megpróbáltam felállni. Elég nehezen ment és úgy éreztem magam mint amikor az ember nagyon másnapos és küszködik a hányással. Elég para vagyok betegségek terén, fogtam magam és este tízkor besétáltam az sürgősségire. Ott kb. egy óra várakozás után EKG, majd adtak egy nyugtatót és a köcsög orvos azzal nyitott szerinte a szivemmel van probléma. 33 éves voltam életemben semmi bajom nem volt, kivéve egy bokaficamot. Ennyi.

Hazamentem és próbáltam megnyugodni. Két nap múlva reggeli után ültem a széken és megint elszédültem. Na akkor tudtam, hogy baj van. Irány a háziorvos, aki azt mondta a nyakamban az erek néha elzáródnak ez okozza, próbáljak meg együttélni vele. Bassza meg - gondoltam magamban - ez minden? Átirányított a kórházba. Szerencsére anyósom kórházi dolgozó ( bocs ez van ) így nem kellett hónapokat várni a beutalókra, pár nap múlva volt időpont. Sorrendben:

1. Nyaki röntgen - semmi.
2. Nyaki ultrahang - semmi.
3. Szív ultrahang - semmi.
4. 24órás Holter EKG. - semmi.
4. Fül orr gégészet: na itt kimutatták hogy bal oldali fülzúgásom van. Ez igaz, de nem tulajdonítottam jeletőséget neki. Gondoltam a stressz miatt van. Másnak is szokott sípolni a füle. 
Itt az egyik fülész doktornő azt mondta, szerinte agydaganat lehet.
Na köszi! Itt tört el a mécses. Akkor azt gondoltam meghalok, ez a vég! Mi mást is gondolhat egy laikus, amikor nem találnak semmit és már csak egy lehetőséget mondogatnak.
Elküldtek MRI -re. Ez állítólag pontosabb képet ad és kevesebb sugárdózis mint a CT.
2 hete temettem magam mire meglett az eredmény. Szerencsére semmi. 
Akkor mi van? Irány  a neurológia, mert ez csak agyi alapon lehet. 
Neurológus szerint vírus okozza, majd elmúlik. A szokásos gyógyszereket írta fel:
Betaserc, Bilobil, és hogy nyugi legyek Xanax.
Hát nem lettem nyugi. A szédüléses rohamok folyamatosak voltak hetente, kéthetente, majd havonta.
A gyógyszert szedtem egy darabig de mivel nem volt változás, plusz majd szét robbant a fejem a sok értágítótól abbahagytam.
Nem vagyok az a belenyugvó tipus, sőt. Elkezdtem keresgélni az interneten és ráakadtam Bp-en a Szédülésklinikára. A doki nagyon rendes volt felvilágosított, úgy éreztem ő az egyetlen orvos aki tudja mi a bajom vagy legalább sejti. Bppv ezt a szót ott hallottam először. Adott egy tájékoztató füzetet is a szédülésről. Nem sajnáltam a hálapénzt annyira megkönnyebbültem. Lelkileg sokat dobott az, hogy végre körvonalazódik mi is a bajom. 
Közben eltelt egy fél év és őszre már elég rutinosan kezelem a betegséget. Azóta az elérhető információ is több.

Tulajdonképpen 2009 október végén volt az utolsó nagy szédülésem. Gyógyszert nem szedek, kicsit odafigyelek az egészségemre. Sajnos munkámból adódóan sokat ülök a monitor előtt. ezt nem tudom másképp megoldani. Azóta csak a bizonytalan járás maradt meg, sokszor olyan mintha ittam volna egy felest.

Tapasztalataim:
- Az én szédülésem mindig vertikális volt azaz nem úgy mint ha köhintában ülnék és jobbról balra forog a világ, hanem mint amikor a szerencsekereket megforgatták az óramutató járási irányába. ( az irány mindegy ) 
- Ha alkoholt fogyasztok, akkor egyszer sem jött elő a szédülés. Magyarul: amikor bepiáltam kellemes szédelgés fogott el, de a hagyományos megszokott változat, nem pedig a durva elszédülés.
- Vezetni azóta nem nagyon merek, ezért kerékpározom. Kerékpározás közben sem szédültem el soha. Furcsa. 
- Ha elszédültem mindig nyégykézlábra ereszkedtem és nyitott szemmel próbáltam fókuszálni egy pontra. Csak ez segített. Néha megkérdezték hogy mit keresek a földön. Elgurult valami?
- Volt, hogy nem bírtem a bal oldalamon feküdni. Hetekig csak a jobb oldalamon, a fejem stabilra rögzítve párnákkal.
- Mindig kivert a víz szédülés után és hányingerem is lett, bepánikoltam. Ekkor min. egy órára le kellett feküdnöm, azután jobb lett.
- Az információgyüjtésem eredménye, hogy nem csak a fül hibája lehet a betegség hátterében, hanem számos ok együttállása erősítheti fel egymást. Fülzúgás okozója leggyakrabban a stressz, vérnyomás, keringési zavarok. A fülben lévő kálciumkristályok okozta szédülés mellett szinte biztos hogy van más baj is szervezetünkben.
- Nagyon furcsa a bölcsességfogak növekedésének a kérdése is. Nekem pl. a bal fülem sípol néha, és a bal hátsó alsó bölcsességfogam rendellenesen növekszik, ki kell majd vésni. Lehet összefüggés!
- A stressz, az anyagi javak halmozása szintén nem tesz jót. Közhely :Az egészség a legfontosabb, a többi le van szarva.
Ezt csak az tudja akink volt már halálfélelme!

Lassan egy éve nem volt komolyabb szédülésem, remélem így is marad. Reménykedjünk az orvostudomány fejlődésében, az USA-ban ezt a betegséget elég komolyan kutatják. Ki tudja hány ember halt már meg ebből kifolyólag, amikor valaki csak úgy áttér a szemközti sávba, vagy leesik valahonann stb. Ennél szerintem nem sok szarabb betegség van. ( na jó , sok szar betegség van )

Köszi hogy elolvastátok, mindenkinek kitartást kívánok és egy budhista mondás szerint:
Minden nap nem eshet!

Sziasztok!

Remélem szólíthatlak így titeket. Még új vagyok (ma találtam rá az oldalra).

Szeretném veletek megosztani a történetemet, illetve segítségeteket, tanácsotokat kérni a továbblépésben.

A történet a következő:

Tudom magamról hogy mindig is visszahúzódó, szorongásra hajlamos ember voltam.Amikor középiskolába kerültem, az első két év alatt szép fokozatosan kialakult a kényszerbetegségem. 3-4 évig jártam orvosokhoz, szedtem  gyógyszert. Senkinek nem beszéltem a betegségemről, arról hogy pszichológushoz járok. Szégyeltem. Utólag visszatekintve úgy érzem, hogy a gyógyszerek nem oldották meg a problémát, inkább csak elfedték. Amikor abbahagytam  a szedésüket ismét visszaerősödtek, bár ebben lehet hogy az is közrejátszott hogy ekkor kezdtem az egyetemet.

Ismét pszichológus, felmerültek a gyógyszerek, és hogy váltsak iskolát. Közben szépen lassan közeli barátaimnak megnyíltam, beszélgettem velük erről a problémámról. És máig nem tudom hogy miért, vagy hogy hogy lehet ez de ez a 2-3 beszélgetés többet segített mint a 4 év pszichológus és gyógyszerek. Talán azért mert láthattam hogy akik fontosak nekem azok így is megbecsülnek és elfogadnak. Amivel évekig nem tudtam dűlőre jutni, akkor megoldódtak, és már egy éve nem is jöttek vissza. Azért fontos megjegyezni hogy eddigre eljutottam addig hogy beláttam hogy  a kényszerek értelmetlenek, és tulajdonképpen az önmegnyugtatáson kívül nem befolyásolnak semmit. De ezzel szerintem a legtöbb kényszeres így van. Nekem ez segített. Tudom hogy az emberek akik nem küzködnek hasonló problémával néha nehezen értik meg vagy nem is akarják megérteni, de ha van körülöttetek olyan ember akiről úgy érzitek hogy ő igazi jó barát akkor szerintem megéri megbeszélni velük, hogy érezzétek a körülöttetek lévő világban sem vagytok egyedül a problémátokkal.

Azért az éremnek mindig két oldala van, nem minden megy olyan egyszerűen. A kényszerek bennem a mindennapi élettől való szorongást oldották, és most hogy elmúltak ez visszaerősödött. Eleinte csak idegesség volt, majd néha amikor rosszabbul éreztem magam kiütések jelentek meg amik el is múltak gyorsan, fülcsengés néha úgy érzem hogy összeszorul a torkom, hajhullás, gyomorgörcs.

Amikor valami hatására elmúlik vagy kizökkenek belőle, mintha teljesen más ember lennék, felszabadult optimista.... csak sajnos nem ez az "alapállapot". Sokszor amikor rámtör akkor nem tudok vele mit kezdeni. Tudom az segítene a legtöbbet ha nem ezzel foglalkoznék, hanem inkább más emberekkel, más dolgokban merülnék el, de néha erre képtelen vagyok.

Ebben szeretném a segítségeteket kérni hogy az ezt erős szorongást hogyan tudnám leküzdeni, hogyan lehet innen tovább jutni.

Ez most kicsit hosszú lett, elnézést nem akartam kisregényt írni. Remélem akik hasonló problémával küzdenek valami hasznosat is találtak benne.

Köszönöm hogy meghallgattatok.

A jó Isten ide vezérelt közétek tisztelt sorstársaim:

2009 június 25-én sétáltam kisleány unokámmal, aki másfél éves. Kocsiban tologattam, hirtelen elkezdett futni a szemem előtt minden, nem tudtam követni a tárgyakat ezért behunyt szemmel elvánszorogtam a keritésig és közben  a babakocsiba kapaszkodva leültem a kerités betonjára, többen is segítettek alig 5 percen belül jobban lettem és ráfogtam a melegre, valamint a vérnyomásomra. Hazaérve azért jobban elgondolkodtam az eseten, minden ami lehetséges volt felmerült, a diabetes, gerincsérv, szívritmus zavar és az utolsó műtét agyalapimirigy daganat. Kérdeztem orvosom aki MRI-t készitett, de nem volt ráutaló jel.

Lassan elfeledtem és ment minden tovább 2010.02.05 éjfélkor a baloldalamra fordulva elkezdtem forogni és zuhanni a mélységbe, kétségbeesett segélykiáltások közepette mesélte nekem később feleségem aki még nézte a TV-ét mivel Ő sem tud aludni. Llassan felültetett, ez volt talán a szerencsém és szép lassan elmúlt, azonban a vérnyomásom 197/97/100 lett. Másnap kórházba kerültem kaptam 4 infuziót és azóta könnyebben tudok aludni, de még mindig szédülök és nem tudok sétálni sem. Időközben eszembe jutott 2009 feruári nap hajnal arra ébredtem iszonyúan fáj a bal fülem belül az agyam közepén. Elmentem a rendelésre egy vidéki kórházba, ahol  az ügyeletes orvos semmit nem tudott a fülfájásról, egy kölcsönkért tölcsérrel visszatérve belenézett és közölte velem ki lukadt a dobhártya. Felírt egy 5000 ft-os gyógyszert és elengedett. Kifelé menet (már késő este volt) a korház kaput ahol bementünk bezárták de kapu őr sehol ezért az unokámmal együtt ki ugrotunk a kerítésen. Hiba volt számomra most már tudom. Én úgy érzem akkor sérülhetett meg az a bizoyos egyensúlyi szerv. éreztem egy erős nyillalást az agyamban, de  végül is hazértünk rendben. Attól kezdve egészen május 6-ig egy Budapesti kórházba jártam minden héten kétszer mivel a másik fülre is ráhuzodott az a gyuladás és a hallásom is elment. A CT eredmény lesújtó volt. Nem fogok hallani írta a jentés. Visszautazva otthon elővettem a bibliát és attól kezdve imádsággal telt sok időm, ma már tökéletes a hallásom és most teszem ugyanezt erre a szörnyü betegségre

Megjegyzem az ugrásról, nem biztos hogy ettől erre csak én gondolok. Az imádság segít, én úgy érzem a félelem már nem nagyon dominál mert az ima közben mindig bevillan egy gondolat ˇ"csak ajándékba kaptad életed" és ez sokszor nagyon megnyugtat és utána elalszom. Talán ha  valakinek tudtam segíteni már ezért is megérte  írnom.