Köszöntök mindenkit. Azt hiszem az én történetem is elég rendhagyó. Kb. 16-18 évig hordtam a bal lábamon a ganglionom. Soha életemben nem okozott problémát így orvoshoz sem fordultam vele. Nem volt nagyobb mint egy cseresznye magja, de időnként azért megduzzadt. Foglalkoztam is én vele! Aztán tavaly karácsonykor egy gödörbe léptem és elvágódtam. Ezután kezdett el dagadni, először akkorára mint egy dió később már egy kisebb tojás méretét is megközelítette. Ekkor már nem tudtam a kedves cipőimet felvenni és borzasztó kényelmetlen volt, de fájdalmat akkor sem okozott, illetve csak a helytelen járás miatt jóval később. Rohantam a háziorvosomhoz, mert akkor már nagyon idegesített.

Ő ránézett és egyszerűen kijelentette, hogy ezt meg kell operálni.Ez már akkora, hogy nem lehet leszívni.  Mondhatom nagyon megrémültem Operálni?? Életemben nem operáltak semmivel, most ez miatt a "piti" csomó miatt fognak? Nem akartam az operációt. A doktornő nem vitázott velem megírta a beutalót tudta, hogy úgy is mire szakorvoshoz kerülök és döntés születik hetek fognak eltelni. Napról napra jobban zavart azt mondhatom. Aztán az ortopéd főorvos is első ránézésre kijelentette, hogy ezt meg kell operálni. Végig reménykedtem benne, hogy majd lemegy mint ahogy sok-sok éven keresztül. Mindent kipróbáltam amit a neten olvastam és amit tanácsul kaptam, hogy leviszi majd természetesen semmi nem segített. Nem volt türelmem tovább várni. Nem tudtam menni. Muszáj volt tenni valamit. Rászántam magam a műtétre.

Vérvétel, belgyógyász, aneszteziológia, nem húzom az időt,néhány napi várakozás után felkerültem a várólistára és már annyira vártam, hogy megszabadítsanak tőle, hogy el sem mondhatom. A műtét reggelén a főorvos úr megnézte és félig viccesen megjegyezte, hogy mintha egy árnyalatnyit kisebb lenne. Én ugyanúgy csak félkomolyan mondtam neki, hogy nekem is úgy tűnik, de mintha kicsit feljebb is duzzadt lenne, szerintem itt nem csak egyet fog találni. A műtéti előkészítés után letoltak a műtőbe, megkaptam az érzéstelenítőm és a műtét során kiderült, hogy a feltételezésem nem volt alaptalan. Két darab hatalmas diónál is nagyobb gangliont távolítottak el a bal bokámból. Kiújul-e fogalmam sincs mindenesetre bizonyosan állíthatom, hogy orvosi, ortopéd sebészi beavatkozás nélkül soha semmitől nem múlt volna el, hiszen közel húsz éven át nem is múlt el. Ezek a dolgok csak elfajulnak ha időben nem történik meg a műtét. Azt is elmondták, hogy ez minden esetben megeröltetés következménye tehát a megfelelő konzekvenciák levonása, életmód változtatás nélkül sosem lesz tartós a gyógyulás és természetes hogy kiújul, ha továbbra sem kíméljük az érintett testrészt. Kaptam talpbetétet és megfelelő ortopéd cipőt is fogok váltani.

Szeretném  ha a munkájuk nem volna hiábavaló. Nagyon nagyon féltem a műtéttől, de akkor amikor már toltak le a műtőbe nyoma sem volt bennem félelemnek. Aranyosak, kedvesek voltak velem, eszembe sem jutott aggódni. Még viccelődtek is velem. Hálás vagyok a Főorvos Úrnak és a Doktornőnek, hogy megszabadítottak egy átoktól ami - azt hiszem nem túlzok - de megkeserítette a mindennapjaimat, az egész életvitelemre negatív hatással volt. Nem volt könnyű. Az egész lábfejem belilult az ujjaim mintha kalapáccsal verték volna el minden ujjam lila kék zöld és minden színben díszlett, a sarkam, a bokám mindenem bedagadt mégis azt mondom ezt muszáj volt operálni és ha újra ott lennék még ennyit sem várnék.

Azonnal megműttetném. Ostoba voltam, hogy évekig együtt éltem vele hiszen csak kellemetlen volt. Nagyon nagyon fogok rá vigyázni, hogy ne újuljon ki, de ha mégis újra meg fogom operáltatni.  Nem volt könnyű fájdalmaim voltak a műtét után, az idegek is "rángatták" a lábam, de túl lehet élni. Most lábadozom. Még most is sánta vagyok. De már napról napra könnyebb. Dagadt és puklis a lábam, de már most jobb mint amikor két hatalmas golyót cipeltem a lábfejemben. Remélem valaki számára tanulságos lehet a történetem. Abban bízom, hogy ezt a problémát néhány hét múlva véglegesen a hátam mögött tudhatom.

Műtét nélkül csaknem 20 évig cipeltem és szenvedtem tőle.

Kedves Sorstársak!

A Mi (ganglionom és én) történetünk kb. 17 évvel ezelőtt kezdődhetett. Hatéves koromban történ, hogy ráestem a kezemre és csatlakozott hozzám a ganglionom.

Halovány képekben bevillan, hogy fekszem egy ágyon és hatalmas tűvel szurkálnak. Sajnos arra jobban emlékszem hogyan próbáltam kiszabadulni az orvos kezei közül. Későbbi elmondásokból tudtam meg, hogy kocsonyás szerű anyagot szívtak ki a (bal)csuklómon belső hajlatán keletkezett duzzanatból. Akkor még nem tudtam micsoda csuda is lakozik a csuklómon.

Egy évvel ezelőttig igazából nem is zavart kedves kis "élettársam" jelenléte. Amíg nem bántottam addig ő sem bántott. Néha megfeledkeztem róla, bevallom. Viszont akkor meg is bosszulta magát. Iszonyatos fájdalommal és zsibbadással viszonozta a kedvességem. Idővel a " kis élettársból" "kamasz élettárs" lett és komoly lázadásba kezdett. Megmacsolta magát és nem akar szótfogadó lenni. Szinte egész nap fáj, már-már megállás nélkül. Sokszor még a karom megemelése is iszonyatos fájdalommal jár. Arról nem is beszélve, hogy minden előjel nélkül kiesnek a tárgyak a kezemből (egy pl.: a reggeli tea bögréstül az ölemben landolt) és a jobb csuklómon is készülőben van valami. Gyanússá vált a dolog, (meg persze szüleim és évek óta zaklatnak)  kutatásba kezdtem. Pár hete rászabadítottam magam a netre és keresni kezdtem. Így leltem Rátok :) Kizárásos alapon gangliont diagnosztizáltam magamnak.

Ma voltam a Péterfy Sándor utcai kórház sebészetén. Az orvos már messziről kiabálta, hogy ganglion. Aztán mikor közelebbről megénézte így kurjanttott : "ejj az ott egy artéria". Azt mondta műteni kell, mivel artéria fölött helyezkedik el. Január elején kell felhívnom, hogy megeggyezzünk a műtét időpontjáról. Nem ért váratlanul a dolog, számítottam rá, viszont itt egy-két "rémtörténetet" olvasva elbizonytalanodtam. Leginkább azért vágnék bele a műtétbe, hogy  megszűnjenek a panaszaim, nem pedig, hogy  nagyobbak és rosszabbak legyenek....50-50% esélyt látok arra, hogy vagy hiper-szuper új kezem lesz vagy hiper-szuper rosszabb. De mivel pesszimista vagyok ezért én hiszek abban, hogy minden rendben lesz, és a kezem jobb lesz, mint újkorában.

Kitartást és jobbulást kívánok Mindenkinek!

Kb 2 éve  a  bal kezem középső ujjának körömágya alatt nőtt egy vörös dudor, és érzékeny volt. Megnyomkodtam és éreztem, hogy képlékeny. Az érintett körmömön képződött egy bemélyedés vagy 4 hónap alatt teljes hosszában. Eddig csak cisztára gondoltam, de most az olvasottak alapján ganglion lehetett. Orvoshoz még nem mentem, vártam. Valami olyan érzés volt bennem, hogy ennek vissza kell fejlődnie.

Közben a lányom beiratkozott Reiki tanfolyamra, és kérte, hogy ezen hadd gyakoroljon, mivel itt láthatjuk, ha tényleg hatásos. Az első kezelése után jó pár héttel a vályatban lett egy kereszt irányú csík, kiemelkedés. Konstatáltuk, hogy valami beindult. Ahol abbahagyta, a vályat nőtt tovább. Pár hónap után Reiki 2-t végzett, megint kezelt, megint egy keresztirányú csík a körmömön, aztán a mélyedés tovább nőtt.

Az idén február körül a 3 és 5 éves unokáimnak nagyon a gyűrűmre fájt a foguk. Kérték, ha nekik adom, cserébe ők is adnak egy karácsonyfa gyöngysor darabjából összekötött gyűrűt. Belementem a cserébe. Ezt az újdonsült gyűrűt pont erre az ujjamra húztam fel, a második izületnél nagyon feszült, de felment gyűrűként. Ezt kihasználva, elkezdtem húzogatni az ujjamon, fel-le. Fájt rendesen, de csináltam. Persze visszakértem a saját gyűrűmet, de ezt még nálam fogtam, hogy maszírozhassam vele az ujjam. 8-10 nap múlva elmúlt a pirosság, aztán a dudor is. Vártuk, hogy mi lesz a mélyedéssel a körmömön. Elkezdett rendes, egészséges köröm nőni. Úgy május végére teljes hosszában lenőtt a mélyedés, és azóta semmi rendellenesség.

Anatómiailag nem tudom megmagyarázni a gyógyulást, de végül is a masszázs, s talán valami angyali sugallat, mely a gyűrűcsere felé orientált, segített.