Sziasztok!
Olvastam egy állati érdekes könyvet (Arató Mihály - Túry Ferenc: Mindennapi lelki szenvedéseink) és volt benne egy rész - több is - , ami nagyon megfogott, mivel végre úgy gondolom, hogy megértettem a szorongásaim, pánikszerű állapotaim hatásmechanizmusát. Bemásolom ide, amit kijegyzeteltem a könyvből, hátha másoknak is érdekes, hasznos lehet. Dőlt betűkkel az én hozzáfűzésem olvasható! Remélem nem csak nekem volt nagyon hasznos ez az olvasmány - persze a könyv teljes kontextusában azért jobb, de ez a rész nálam nagyon ütött!

"Amikor az értékelési folyamatok eredménye az a következés, hogy valamilyen veszéllyel állunk szemben - pl. közlekedni probálok, de mivel a rohamaim mindig ekkor jelentkeznek ezért azt gondolom, hogy pl "úristen megint közlekednem kell és mi lesz ha rám jön egy roham, hiszen nincs velem senki?" (ez a jelentéstulajdonítás a gyakorlatban, hiszen a közlekedés így egy veszéllyel fenyegető helyzet) tehát elkezdek parázni-, , akkor szervezetünk felkészül arra, hogy megoldja a helyzetet. Számára azonban csak egy lehetőség van, az aktivitás, ami kétféle viselkedést jelenthet számunkra. Vagy elmenekülünk a helyzetből, vagy aktívan megküzdünk vele. Ehhez arra van szükség, hogy a szervezet úgy csoportosítsa erőit, mozgósítsa tartalékait, hogy tényleg képes legyen az aktivitásra, azaz, biztosítva legyen a fokozott vérellátás, legyen elég vér az izmokban, legyen elég oxigén stb. Ennek kicsit leegyszerűsítve az az eredménye, hogy fokozódik a szívritmus, a vérnyomás, a légzésszám, az izomfeszültség. A probléma csak az, hogy a körülmények legtöbbször nem teszik lehetővé  az aktivitást, sőt, éppen ellenkezőleg, nyugodtan kell viselkednünk és általában nem szeretnénk, ha a környezet bármit is észrevenne rajtunk. Így tehát, anélkül, hogy tudnánk róla, szervezetünk fiziológiai állapota és a tényleges viselkedésünk között ellentmondás alakul ki, nem használjuk fel az aktivitáshoz mozgósított energiákat. Ebben a folyamatban kitüntetett szerep jut a fokozott légzésnek, ami módosítja a vérben oldott oxigén és széndioxid helyes arányát, és olyan biokémiai folyamatokat indít el, melynek eredményeképpen különböző kellemetlen tüneteket élünk át, például kézzsibbadást, szédülést, légszomjat, stb. Ahogy észleljük ezeket a tüneteket, még jobban megijedünk, hiszen erősödik az a meggyőződésünk, hogy itt valami nagyon nagy baj van. Aki látott vagy átélt pánikrohamot, tudja, hogy ilyenkor a légzés kapkodóvá, lihegővé válik, sőt, sokszor a páciens úgy gondolja, vagy éppen arra bíztatják, hogy jó nagyokat légezzen, ami csak rontja az állapotát. Olyan ördögi kör jön létre, amiben a tünetek az ijedtség révén pánikrosszullétig fokozódnak.  Általában maga a páciens jön rá, hogy a légzésritmus lassításával a rosszullétet is befolyásolhatja. Mindez nem nehéz, szép nyugodtan, egyenletesen kell venni a levegőt. Nem kell különösebben mélyre szívni, mindössze arra kell figyelni, hogy a belégzés kicsit rövidebb legyen, mint a kilégzés. Jól bevált ritmus a 3-5 mp belégzésnél és az 5mp kilégzésnél.

(ez innen egy külön rész - szerk. azaz én :)) A szorongó beteg akaratlanul fokozott érzékenységgel, kissé felnagyítva, torzítva éli meg a testi jelzéseit. Ha tudatosítjuk benne a fenyegető katasztrófajelzés valódi jelentését, várható rövid időtartamát és teendőit, ezek már a kezelés első lépéseit is jelentik. A különböző felmérések szerint a lakosság mintegy 20-30 százalékának életében fordul elő legalább egy pánikroham. Ez még nem pánikbetegség. Ha a pánikrohamok ismétlődnek vagy a pánikattack következtében szorongás, félelem, kerülő magatartás, fóbia, fokozott önmegfigyelés, hipochondriás, túlzott betegségtudat és aggodalom fejlődik ki, akkor már a pánikbetegség ördögi köréről beszélhetünk."

Sziasztok.. szociális fóbiám van, régebben súlyosabb volt, most szedek valami gyógyszert (nem tudom igazán mi ez, valami kedély javító, nem nekem írták fel)  azóta jobb a helyzet, már kevesebbszer fordul meg a fejemben,az az érzés,hogyha kicsit több ember van a közelemben szívesen szétcsapnék köztük bézbólütővel. :DD
De még most is zavar néha( különösen ha olyan a hangulatom) ha valaki meg akar ölelni vagy hozzám ér. Amit ugye sokszor leírnak undorodtam én is az emberektől, attól hogy élnek, mozognak, levegőt vesznek,  most ez már annyira nem jut eszembe, úgy érzem agyban is megértem egy kicsit, meg a tabletta sokat segít szerintem(1 hónapja szedem).De az alap érzés még mindíg meg van.. és hát jó lenne olyanokkal beszélni akik tudják milyen ez..  Ja és 18 éves leány vagyok. :)

Sziasztok akit érdekel a főzőcskézés:-)

Blogot kezdtem el:-) http://finihami.blogspot.com/