35 éves kétgyerekes anyuka vagyok. 2009 októberének végén kezdődött, bizonytalan jellegű szédüléssel, először csak napi néhány órát, aztán folyamatosan. Annyira, hogy metrólépcsőre nem mertem fellépni, kisfiamat nem mertem lépcsőn kézben vinni.
Pár napig vártam, aztán orvoshoz mentem. Kerületi rendelőintézet, fül-orr-gégészet. Diagnózis: valószínűleg sclerosis multiplex. Ezt nem közölték velem, csak ráírták a papíromra, és mindenki rémülten futkosott. Ideggyógyászhoz kültek át, aki szorongásoldót írt fel, mert szörnyen néztem ki, bár nem jött rá, hogy a 10 perce megtudott diagnózis miatt, s nem a szédülés okaként. A gyógyszert ezért nem szedtem be. Az SM diagnózis egy hónap múlva tévedésnek bizonyult, de addig a poklok poklát éltem át, olyan tüneteim lettek, amiket már nem tudtam megkülönböztetni a szédüléstől (hányinger, álmatlanság, arcidegrángás). Munkaképtelenség, gyerekek ellátásának képtelensége.
Bajcsy, neurológia, szerintük szorongással kevert depresszió a diagnózis (mindnekinek ezt mondják, 3-an feküdtünk bent, mindhármunknál ezt diagnosztizálták). Szerencsére az itt felírt antidepresszánsokat orvos ismerősöm tanácsára nem szedtem be, hiszen tudtam, hogy miért vagyok szorongós (SM diagnózis), és azt is tudtam, hogy nem ez okozza a szédülést. Bíztam benne, hogy magam is felül tudok kerekedni a félelmeimen, autogén tréninggel relaxáltam, elmentem pszichológushoz beszélgetni, amikor már tudtam járni, jógázni is. A családom rengeteget segített. Szerencsém volt, mások beszedték a bogyókat, és hónapokig tartott lejönniük róla, dehát nehéz egy orvosnak ellentmondani.
A létező összes vizsgálaton átestem, egyetlen eltérést találtak egy hideg/meleg levegő befújásos vizsgálattal: canal paresis, amit vérellátási zavar okozhat. Végül 2 hónap múlva bejutottam a fül-orr gégészeti klinika Szédülésambulaciájára. Ők legalább értenek a dolgukhoz a rendelőintézettel és a Bajcsyval szemben, bár idejük nekik sincs sok a betegekre. Legvalószínűbb a kezelőorvosom szerint, hogy egy banális vírusfertőzés (inluenza) okozta az egyensúlyközpontom zavarát. Ez fiataloknál 2-3 hónap alatt, időseknél 5-6 hónap alatt magától regenerálódik. Feltéve, ha a beteg ezt elhiszi, és nem alakul ki a szédüléstől való szorongás talaján valami egyéb pszichiátriai kórkép, ami már állandósulhat az eredeti okok megszűnte után is.
3 hónap alatt 95%-osan elmúlt a szédülés, utána jött egy visszaesés, kezelőorvosom szerint vszínleg melegfront miatt, ami nyomtalanul elmúlt, ma már 5 hónapja tünetmentes vagyok.
Tehát azt javaslom a hasonló tünetekkel küzdőknek: ne higyjék el, hogy szükségük van a pszichiátriai gyógyszerekre. A szédüléssel járó félelmet enyhébb, mellékhatás nélküli módszerekkel is kezelni lehet (autogén tréning, jóga, pszichológus, meditáció). Várják ki türelemmel azt a néhány hónapot. Nagyon nehéz persze, hiszen ha az ember úgy ül a pszichiáterrel vagy neurológussal szemben, hogy annyira szédül, hogy nem tud a szemébe nézni vagy egyenesen ülni, és úgy érz, hogy másnak a feje van a feje helyén. Ilyenkor nehéz elhitetni, hogy épelméjűek vagyunk. És még valami: 5-6 orvossal találkoztam, közülük egyetlen mondta csak, hogy meg fogok gyógyulni. Pedig rengeteget segített, szárnyakat kaptam tőle.
