A nemzetközi tábor célja egy integrált fejlesztő program megvalósítása a sérültek esélyegyenlőségének növelésére. A Visegrádi Alap támogatásával megvalósuló rendezvény során Szlovákiából, Csehországból és Lengyelországból érkeznek résztvevők, hogy megoszthassák egymással az olyan jó gyakorlataikat, melyekkel javíthatják e ritka betegséggel élők életminőségét. A szervezők közel 160 főt várnak az eseményre, mellyel európai, sőt világ szinten is az egyik legnagyobb, Williams szindrómásoknak szervezett táborát valósítják meg.
A halmozottan fogyatékos fiatalok habilitációját-rehabilitációját célzó nyolc nap koncentrált továbbképzéssel és terápiával telik a társadalmi beilleszkedés elősegítésére. Szeretnénk, hogy a résztvevők megismerjék egymás kulturális szokásait is, és ezáltal erősebb együttműködés alakulhasson ki a Williams szindrómával foglalkozó egyesületek között európai szinten is.
A Williams szindróma ritka genetikai betegség (1/20.000 születési arány). Ebből adódóan a WS-seket és a hasonló ritka betegeket nevelő családok, az országban, sőt a világban „ritkán”, szétszórva élnek. Mivel ez a betegség is súlyos, krónikus, és sokszor az életet is veszélyezteti, ezért megpróbáltatások elé állítja a családokat.
Nehéz hasonló sorsú sorstársakat találni, akikkel mindezeket megbeszélhetnék, tanácsot, segítséget kérhetnének ezért az ilyen nemzetközi rendezvényeknek, mint ez a tábor óriási jelentősége van a családok számára! A program értékközpontú és értékteremtő, a fogyatékkal élő és az egészséges gyermekek- és fiatalok aktív, integrált, közös részvételének biztosításával egy működő, összetartó sorstársközösséget épít, bekapcsolva a határon túli sorstársainkat is. A sérült gyermeket nevelő családoknál az információhiány mellett ugyanis a másik legnagyobb probléma az elszigetelődés, magány. A projekt elsődleges célcsoportja a sérült gyermek és fiatal, de mivel az ilyen esetekben a családot, mint funkcionális, komplex egységet kell kezelnünk, a szülők és a testvérek számára is számos program kerül megszervezésre a 8 napos tábor alatt.
A tervezett gazdag program lehetővé teszi, hogy a gyerekek/fiatalok élményeken keresztül fejlődjenek, tanuljanak. Fantasztikus kalandokat élhetnek át védett környezetben (pl. geocaching a tihanyi belső tónál, kalandpark és majomfa-mászás) miközben lehetőség lesz arra, hogy megismerkedjenek a Balaton-felvidék kulturális és természeti kincseivel (pl. füredi reformkori városrész, tihanyi Levendula Ház és az Apátság).
A programról készült fényképekből fotópályázat, majd 2013 őszén fotókiállítás nyílik.