A túl sok vas növelheti az Alzheimer-kór kockázatát

Téma címkék:
2013.08.26. 18:00

Alzheimer-kóros betegek agyáról készült felvételeken vas felhalmozódását fedezték fel olyan területeken, amelyek általában a betegség korai stádiumában károsodnak. A későbbi stádiumban érintett agyterületeken nem tapasztalták a vas szintjének emelkedését – tudósít a The Daily Telegraph online kiadása a Journal of Alzheimer’s Disease című szaklapban megjelent tanulmányról.

A vizsgált leleteket a Kaliforniai Egyetem Los Angeles-i intézményének (UCLA) tudósai egészséges idős emberek agyáról készült felvételekkel is összehasonlították, és azt találták, hogy a vas csak a betegek sérült agyszöveteiben halmozódott fel. Noha a tanulmány nem bizonyította, hogy a vas a betegség okai között szerepelne, eredményeik szerint “hozzájárulhat a kialakulásához”. Ha a vörös hús és a vastartalmú étrend-kiegészítők fogyasztását csökkentik, kisebb mennyiségű vas rakódhat le az agyban – olvasható a tanulmányban.
Az Alzheimer-kutatások többsége arra a két anyagra, a béta-amiloidra és a Tau-fehérjére koncentrált, amely a betegek agyában felhalmozódik, és a kutatók szerint vagy megbontja az idegsejtek közti kapcsolatot, vagy elpusztítja őket. Az új tanulmány arra utal, hogy a vas lehet a harmadik tényező, mely az Alzheimer-kór kialakulásában szerepet játszik.
Bár a vas nélkülözhetetlen a sejtek egészséges működéséhet, a kutatók úgy vélik, nagy mennyiségben mérgező is lehet. A legtöbb vasat azokban a sejtekben találták meg, amelyek a mielint (velőshüvely), az idegsejtek nyúlványait körülvevő védőburkot állítják elő. Ez az anyag teszi lehetővé a sejtek közti kommunikációt is.
A mielin pusztulása miatt lerakódások jöhetnek létre, ez további sejthalálhoz, a beteg állapotának romlásához vezethet a kutatók szerint. Megvizsgálták 31 Alzheimer-kóros páciens két agyterületét, a hippokampuszt, amely az emlékezet működéséért felelős, és általában a betegség korai szakaszában károsodik, és a talamuszt, amely az érzékelés és a mozgásképesség helye, és általában egészségesen működik a kór késői stádiumáig. Arról számoltak be, hogy a hippokampuszban szokatlanul sok ferritint, vagyis vasat tároló fehérjét mértek, míg a másik agyterületen, a talamuszban ilyet nem tapasztaltak.
“A nagy mennyiségű vas a szövetkárosodással együtt fordul elő, és mindkét jelenséget az Alzheimer-kóros betegeknél tapasztaltuk, az egészséges idős embereknél nem, tehát arra következtettünk, a vas felhalmozódása szerepet játszhat a betegség kialakulásában. Ez befolyásolható a vörös hús vagy a vastartalmú étrend-kiegészítők fogyasztásának csökkentésével is” – magyarázta George Bartzokis, a kutatás vezetője.   
http://www.telegraph.co.uk/health/healthnews/10259889/Red-meat-could-raise-Alzheimers-risk.html

Forrás: MTI

MINDEN VÉLEMÉNY SZÁMÍT!

 

Várószoba.hu
Email: varoszoba.hu@gmail.com

Médiapartner: Akadémiai Kiadó Zrt.

 

Krónikus betegek támogató, közösségi oldala.

precognox

Close
Close