Az idei Egészség Világnapján, 2012 április 12-én az idős emberek jóllétére fókuszál a világ. Az állami és helyi politikusok gazdasági és szervezési döntéseik révén, a társadalom pedig a családi összetartás megvalósításával tehet az ügy érdekében. Ideje lenne, ugyanis az európai lakosság átlagéletkora egyre növekszik.
Az Egészségügyi Világszervezet, az ENSZ és az Európai Unió egyaránt kiemelt témaként kezeli az életkor-barát környezet kialakítását, az idős emberek egészségtudatos viselkedésének elősegítését, valamint a szociális és az egészségügyi rendszerek igényeiknek megfelelő átalakítását. A Világszervezet ezért választotta a 2012-es Világnap jelmondatául: „A tevékeny időskor egészséges éveket ad”. Az ENSZ éppen 10 évvel ezelőtt kiadott Idősödésről szóló Madridi Nemzetközi Cselekvési Terve hasonló gondolkozást tükröz, az Európai Unióban szintén a tevékeny időskort és a generációk közötti szolidaritást állították idén középpontba.
A WHO munkatársai többek között a megvalósításhoz szükséges reális irányok kijelölésével segítik a különböző szintű döntéshozókat és a lakosságot az említett célok elérésében. Az egészségügyi ágazatban véleményük szerint a következő lépésekre volna szükség: csökkenteni az időskori esések kockázatát, növelni az idősek hozzáférését a fizikai aktivitáshoz és a testmozgáshoz, támogatni az otthoni- és öngondoskodást, növelni a geriátria és gerontológia területén az egészségügyi és szociális dolgozók számát és lehetőségeit, ezen kívül több idős embert kellene beoltani a szezonális influenza ellen, és a fertőző betegségek megelőzése érdekében is jelentősebb aktivitást kellene körükben kifejteni. Az életkörülményekre vonatkozóan a WHO az Egészséges Városok mozgalmához csatlakozva hangsúlyozza az életkor-barát városok, a támogató környezet kialakításának fontosságát. A legfontosabb feltételek a szolgáltatások problémamentes elérhetősége, a zöld területek növelése, az akadálymentes közlekedés biztosítása, valamint a nemzedékek közötti aktív és szeretetteljes kapcsolatok fenntartása.
Élhető lakókörnyezet, személyre szabott gyógyítás
Az egészségügyi rendszer súlypontjainak felsorolásakor említett geriátriai szakterület az idős emberek szervezetének speciális igényeit helyezi előtérbe. Prof. dr. Bakó Gyula, a Magyar Geriátriai és Gerontológiai Társaság alelnöke a következőképpen összegezte szakterülete lényegét: “Negyven-ötven éves kor után megváltozik testösszetételünk, a folyadékterek beszűkülése által szárazabbá válunk, lassabbá válnak az anyagcsere-folyamataink, módosul hormonális szabályozásunk, valamint szív-, érrendszeri szabályozási mechanizmusunk. A megváltozott kórélettani folyamatok miatt az idős ember számos betegségben atípusos tüneteket produkál. Ezeket a tüneteket kizárólag akkor tudjuk felismerni, ha az idős betegnél nem a fiatal szervezet reakcióit várjuk. Óriási eltérések vannak a tünetek észlelésében, a diagnózis felállításában, a közép,- és fiatalkorúakhoz képest. A megváltozott körülmények miatt a terápiák terén is számos olyan gyógyszer van, amelyet idős korban a beszűkült veseműködés miatt már nem alkalmazhatunk vagy másképpen kell adagolnunk. Ezzel szemben olyan gyógyszereink is vannak, amelyeket speciálisan az idős szervezet számára fejlesztettek ki. A beteg szociális helyzete, szellemi állapota, felismerő funkciói, önellátási képessége, látás-, hallás-, és mozgás készsége is figyelembe veendő annak eltervezéskor, hogy mi módon és mennyi idő alatt tudunk segíteni állapotán.”
Az “időskori problémák” sokszor gyógyíthatóak
Az atipipusos tünetek olyan jelei egy-egy betegségnek, melyek a fiatalabb korosztályban nem jellemzőek ugyanarra a kórképre vonatkozóan. Családon belül is érdemes egészségügyi műveltségünket kissé “kifordítani” idős hozzátartozónk esetében, a háziorvossal történő konzultáció során nem szabad bizonyos jeleket elhallgatni, mondván, ez úgyis az öregedéssel jár. Az öregedéssel ugyanis nem feltétlenül jár együtt a fájdalom, a kedvetlenség és az elbutulás. Fontos példa, hogy a gyógyszerrel és szeretettel kitűnően kezelhető időskori depressziónak is különleges jelei vannak, pl. a nyugtalanság, a kapkodás, a koncentrálási nehézségek, az érdektelenség még a korábban kedvelt tevékenységek iránt is, a szervi baj nélküli végtag-, fej-, vagy hasfájás, sőt, a paranoid viselkedés is.
Nem csak családunkban, hanem tágabb környezetünkben is érdemes megfogadnunk a WHO tanácsait, és a Világszervezet munkatársaihoz hasonlóan a bölcs öregeket a társadalom értékes tagjaiként kezelnünk. Az ehhez időnként szükséges türelem csak az első lecke, amiért hálásak lehetünk nekik.
Én inkább Elektorral értek egyet. A világ ugyan halad, de az egyén egyre butul. Nagyon! (Most mondjam, hogy a TV és a számítógép nevel, nem éppen előnyünkre?)
Elődeink hagyományát elfelejtettük. Mi mit adunk át gyerekeinknek, akik már igen korán kényszerűségből, önállósulásból, melyet a társadalom belenevel, szélnek vannak eresztve? Még annyit sem, mint amit mi kaptunk.
Nincs helye az öregeknek, megszünt a generációs együttélés. Az idős szülő fizikai és lelki teher lett a gyermekének, gyermekeinek. A gyermekeiknek sem könnyű ma, Magyarországon, de ha ráadásul külföldön dolgoznak, akkor még rosszabb a szülő helyzete.
Az “időskori problémák” ugyan gyógyíthatóak, csak éppen senki nem foglalkozik velük. Hacsak az idős, problémás ember nem veszi nyakába a várost. Ez pedig éppen nem jellemző rájuk. A háziorvosokra éppen elég beteg hárul, nem foglalkoznak holmi problémás öreggel. Vérnyomás rendben, széklet rendben oszt jól van!
Szemléletváltás? Ugyan!
Mikor kezdődik egy gyerek nevelése? Az ő anyjának a születésekor. Ma már a nagyanyai korban lévők sem kaptak jó nevelést.
Tisztelet a kevés kivételnek.
Azt én sem tudom, hogy megéljük-e az Ön által vázolt általános helyzetkép változását, de szerintem az is reménytkeltő, hogy a who-nak pl. vannak ilyen kezdeményezései! Nem zárnám ki, hogy a Világ nagyon-nagyon lasan, de a szellemi haladásra építve mutat némi lelki fejlődést is – idővel érezhető mértékűt – melynek következtében továbbra is hasznokulcsú marad, csak a haszon fogalma telik meg más tartalommal… Tisztelettel: ranna
Köszöm a bíztató szavakat kedves ranna csak arra szerettem volna rávilágítani hogy a who üzenetei vagy nyilatkozatai attól amit magam itthon tapasztalok milyen messzire állnak egymástól. Feltételezem hogy ebben a haszonelvűség kulcsára nyíló világban máshol is ezt tapasztaható az adott társadalmak sajátosságai szerint. Nem hiszem hogy annyira kitolódik közben az átlagéletkor hogy én még ebben a dimenzióban megérem azt az idili állapotot amit a who felvázol. Tisztelettel elektor apó.
Kedves Elektor! Valóban ahány család, annyi légkör és értékrend, és abban is tökéletesen igaza van, hogy amerikai-európai társadalmunkban nem a who üzenetei dominálnak sem politikai, sem társadalmi szinten. Ez a cikk azonban nem egy helyzetbemutató összegzés, hanem a who nyilatkozatának és annak bemutatása, hogy milyen hozzáállás lenne indokolt és szükséges. Egyébként ha megenged egy személyes véleményt, Ön 68 évesen még egyáltalán nem öreg – nem mintha az idős korral bármi gond lenne, de az még egy tizessel arrébb van! Én 34 vagyok és hajadon, mégsem vénlány:-) Ezek a határok kitolódtak az átlagéletkor emelkedésével.
Elolvastam e tanúlságos és épületes írást és én úgy látom hogy a kedves cikkíró valami globális ” hogyan kellene ” hozzállást vízionál .Magunkra lebontva azt hiszem hogy itthon fordítva mérlegelnek úgy nagy általánosságban. A tetőről vetnek néha egy pillantást az alapokra annak ellenére hogy mint olvassuk a WHO tanácsai megszívlelendők úgy globálisan.Ez a jelen teljesítménycentrikus szemléletbencsak ábránd. A bölcs öregek csak természeti népek mondáiban rúghattak hajdan labdába mert a világ ma nem arra felé halad. Eltűrik a nagyszülőt mint egy öröklött atikbútort mert kikerűlhető de azért tudják hogy szuette.Ez a felfogás a legtöbb családban és a családból összeálló társadalomban. Néha nem árt leírni a valóságot sem azt hiszem. elektor 68 éves “öreg”