Betegjogi témakörünk első cikkében az orvosi titoktartáshoz való jogról volt szó. Ehhez kapcsolódik ezen rövid ismertetés, amiből kiderül, ki is lehet jelen a betegen kívül egy vizsgálat ill. egészségügyi ellátás során.

A betegre vonatkozó bizalmas információk zártkörű kezelését biztosítja az a törvényi rendelkezés, miszerint a beteg vizsgálatára és kezelésére csak olyan körülmények között kerülhet sor, hogy azt az érintett beleegyezése nélkül mások ne láthassák, illetve ne hallhassák, kivéve persze, ha sürgős szükség vagy veszélyeztető állapot esetén ez elkerülhetetlen.[1]
Ide kapcsolódó fontos rendelkezés az is, hogy a gyógykezelés során a kezelést végző orvoson és az egyéb betegellátó személyeken kívül csak az lehet jelen, akinek a jelenlétéhez az érintett hozzájárul. Természetesen a törvény több kivételes estet is megfogalmaz, azonban ilyenkor is tiszteletben kell tartani a beteg jogait és emberi méltóságát.

A beteg hozzájárulása nélkül is jelen lehet a gyógykezelés során más személy, ha a gyógykezelés rendje több beteg egyidejű ellátását igényli. Ilyen eset pl. a csoportterápia.
Szintén jelen lehet az a személy is, aki az érintettet az adott betegség miatt korábban gyógykezelte, vagy akinek az intézményvezető vagy az adatvédelemért felelős személy szakmai-tudományos célból erre engedélyt adott. A betegnek azonban lehetősége van arra, hogy ilyen személy jelenléte ellen tiltakozását fejezze ki.
Fogvatartott személy esetében is jelen lehet a rendőrség hivatásos állományú tagja, stb.[2]

További korlátozás, miszerint az érintett vagy törvényes képviselője hozzájárulása nélkül jelen lehet a gyógykezelés során egészségügyi szakember-képzés céljából az orvos, orvostanhallgató, egészségügyi szakdolgozó, egészségügyi főiskola, szakiskola vagy szakközépiskola hallgatója, valamint tanulója. Az egészségügyi ellátóhálózat egészségügyi szakember-képzésre kijelölt intézményeiben az érintett (törvényes képviselője) hozzájárulására nincs szükség. Erről az érintettet (törvényes képviselőjét) fekvőbeteg-intézmény esetén legkésőbb az intézménybe történő beutaláskor, beutaló hiányában a felvételt közvetlenül megelőzően, az egészségügyi ellátóhálózat egyéb intézményei esetén legkésőbb a gyógykezelés megkezdése előtt tájékoztatni kell.[3]

Nincs egyértelmű törvényi megfogalmazás arra vonatkozóan, hogy ezt a jogot a kiskorú személyek esetében a szülő, vagy más törvényes képviselő gyakorolhatja kizárólagosan vagy a kiskorúnak is van beleszólási joga. Különösen akkor van ennek gyakorlati jelentősége, ha maga a gyermek kéri, hogy a szülő (törvényes képviselő) ne legyen jelen a vizsgálatkor (pl. panaszait szégyelli a szülő előtt, vagy fél a szülő jelenlétében a panasza hátterében lévő teljes igazságot feltárni). Ilyenkor a szülő belátásán múlik, hogy eleget tesz-e a gyermeke kérésének vagy sem, de a kiskorúnak erre irányuló alanyi jogáról jogszabályi rendelkezés nincs.

Lehetőség van arra is, hogy a kiskorú vizsgálata, illetve kezelése közben a szülőt kiküldje az orvos a rendelőből, ha úgy ítéli meg, hogy az az ellátás érdekében szükséges.[4]

[1] Az egészségügyről szóló 1997. évi CLIV. törvény (Eütv.) 25. § (6) bek.
[2] Az egészségügyi és hozzájuk kapcsolódó személyes adatok kezeléséről és védelméről szóló 1997. évi XLVII. törvény (Eüatv.) 14. §
[3] Eüatv. 17. § (1)-(2) bek.
[4] 253-3/2010. EBF határozat In: Hanti Péter: Felelősség és kockázatmenedzsment az egészségügyben. Complex Kiadó, Budapest, 2013. 60.o.

(dr. Barzó Tímea)

Korábbi cikkünk betegjogi témakörben:
Az orvosi titoktartáshoz való jog