A magyar gyógyszerkiadásokról nemzetközi tükörben.
Sokszor többféle adatot lehetett olvasni arról, hogy mennyit is költ Magyarország gyógyszerekre. Az Európai Egészségügyi Fogyasztói Index összehasonlításában rendre hátul végez hazánk, így érdemes megvizsgálni a szituációt a hasonló helyzetben lévő ún. Visegrádi 4 országok (V4) esetében is. Az adatok tükrében itt sem állunk jól, de az talán önmagáért beszél, hogy Magyarország nettó gyógyszer közkiadásainak nagysága megegyezik Szlovákiáéval, ahol azonban a lakosság száma csak a fele a magyarországinak!

Nemrégiben jelent meg a 2016-os Európai Egészségügyi Fogyasztói Index (Europe Health Consumer Index – EHCI) tanulmány. A jelentéssel a magyar média is foglalkozott, kiemelve, hogy tavalyhoz képest újabb három hellyel került hátrébb Magyarország az Európai Egészségügyi Fogyasztói Index rangsorában, így hazánkat immár a nyugat-európai országok között sereghajtó Görögország is leelőzi.

A 35 ország egészségügyét vizsgáló jelentés hat területet (a betegjogok érvényesülését, az ellátás hozzáférhetőségét, a gyógyítás eredményességét, a rendszer finanszírozottságát és a szolgáltatások skáláját, a megelőzés területét, gyógyszerellátást) vizsgál részletesen, területenkénti pontozással. Ezen belül érdemes egy külön pillantást vetni a gyógyszerellátással foglalkozó mutatókra.

A gyógyszerellátást részletező adatok alapján, az érdemben adatot közlő országok közül kizárólag Románia kapott kevesebb pontot, mint Magyarország. Mint említettük, területenként pontoznak, a megfelelő szintű indikátort zölddel, a nagyjából megfelelő kategóriájút sárgával, a nem megfelelőt pirossal jelölik. A gyógyszerellátást leíró hét indikátorból sajnos öt pirosat szerzett Magyarország. A magyar gyógyszerellátás piros, azaz nem megfelelő jelzést kapott a gyógyszerköltésben az állami támogatás arányára, az új onkológiai gyógyszerek alkalmazási rátájára, az új gyógyszerek ártámogatásba történő befogadására, valamint az artrithis gyógyszerek és a koleszterinszint-csökkentő sztatinok alkalmazására.

Az index publikálására készült általános elemzésében is kiemelik Magyarország és Lengyelország gyenge eredményeit, és látható hogy a gyógyszerellátás területén egy fokkal még rosszabb a helyzet, mint az összképben. Mindazonáltal csalóka lehet csak a nyugat-európai országok egészségügyi helyzetéhez mérni a magyar egészségügyet, mivel számos olyan tényező lehetséges, ami egyenlőtlenné teheti e „versenyt”.

Éppen ezért készült egy, még publikálás alatt álló tanulmány, ami a visegrádi országok gyógyszer-finanszírozási szintjét és metódusait hasonlítja össze egymással 2010 és 2015 között. Fontos volt, hogy hasonló helyzetből induló és hasonló körülmények között működő gazdaságok ez irányú teljesítményét vessék össze egy olyan új megközelítéssel, ami pontos adatokkal is szolgál.

A tanulmány az egyes államok nettó gyógyszerkiadásainak összegét határozza meg oly módon, hogy nemcsak a patikai és kórházi gyógyszerárak állami hozzájárulásának mértékét, hanem az ezt csökkentő – jellemzően adók formájában megjelenő – bevételeket is figyelembe veszi.

A konkrét adatokat nézve azonban rögtön látható, hogy a magyar gyógyszerköltés még a V4 országokéval összehasonlítva is alacsony. Kiemelkedő adat, hogy Magyarország nettó gyógyszer közkiadásainak nagysága megegyezik Szlovákiáéval, miközben ott fele annyian élnek csak, mint hazánkban!

Ráadásul a vizsgált államok közül egyedül Magyarországon csökken a nettó állami gyógyszer-közkiadások szintje (közben a hazai GDP növekszik!), miközben Lengyelországban mérsékelt növekedés, Csehországban és Szlovákiában stagnálás történt e téren.

Tovább árnyalja a képet, ha ezeket a kiadásokat reálértéken (inflációval korrigálva) nézzük. Az elmúlt két évtizedben fokozatosan növekedett a különbség a gyógyszerkiadások nominál és reálértéke között, így például 2015-ben inflációval korrigálva, mindössze 21 százalékkal költöttünk többet gyógyszerekre, mint 1996-ban, miközben az elmúlt 20 évben robbanásszerű volt a technológiai fejlődés e területen.

Részben ezzel összefüggésben azt is megállapította a tanulmány, hogy Magyarországon nagyon lelassult az innovatív terápiákhoz történő hozzáférés, a V4-es országok közül nálunk a leghosszabb, onkológiai terápiák esetén átlagosan 3,7 év a várakozási idő az ártámogatásra.

Ha ehhez hozzávesszük, hogy mindeközben egész Európában Magyarországon a legmagasabb az onkológiai eredetű halálozás, aminek csökkentésében a korai felismerés és a gyors diagnózis mellett a modern terápiás lehetőségek megfelelő alkalmazása javíthatna a legtöbbet, talán érthetőbbé válnak az elmarasztaló nemzetközi értékelések.