2007. augusztus 15. 8 óra megszületett kislányunk 3940 g-mal és 57 cm-rel!

De kezdjük az elején …

2006. December 23. Mondtam a családnak, hogy nekem van egy elő-karácsonyi ajándékom és én azt most adom oda mindenkinek! Becsomagoltam egy fadobozba a pozitív terhességi tesztet és megmutattam – ez volt EDDIGI ÉLETÜNK LEGSZEBB KARÁCSONYA!

… és elkezdődött a legjobb várandóság, amit csak el lehet képzelni. Az egész családom a tenyerén hordozott nagyon nagyon imádtam ezt az időszakot. A boldogságunk csak fokozódott, amikor Linike először megmozdult és onnantól kezdve minden alkalommal majd kiugrottam a bőrömből, amikor éreztem a mocorgását. A várandóságom alatt végig a születésére készültem, a férjem észre is vette, hogy sohasem a szülésről beszélek, hanem mindig a születésről. Minden este Linikével hallgattunk zenét, jártam baba-mama kapcsolatanalízisre, beszéltem két csecsemőorvossal, voltam szoptatási tréningen, voltunk szülésfelkészítőn, gyógytornásznál a helyes légzést megtanulni. Mire mindent végigjártunk el is érkezett a várva várt 37 hét. Nem türelmetlen vagyok csak annyira izgultam, hogy rendben történjen a születés és, hogy ne legyen gond a várandóságom alatt, hogy már az elejétől azt mondtam, hamarabb fog Linike megszületni.

Hétfőn elmentünk az orvosomhoz, aki megállapította, hogy a méhszáj puhul és a méhnyak 1-1,5 ujjnyi – úgyhogy várhatóan találkozunk holnap vagy holnapután. A férjem még mindig azon az állásponton volt, hogy szerinte még maradjon bent egy kicsit. egész délután és este izgatott voltam, hogy mi lesz, de nem történt semmi. Aztán kedd este a férjem lefekvés előtt – életében először, ugyanis ő nem az a pocakkal beszélgetős fajta – odahajolt Linikéhez és azt mondta: most már sipirc kifelé. És láss csodát szerda 0 óra 31 perckor elfolyt a magzatvizem ….

Félkettőre be is értünk a kórházba, fölvették az adatokat fájdalmam egyáltalán nem volt. Megkaptuk a szobánkat, Tomi közben elküldte az sms-eket A ROKONAINKNAK, BARÁTAINKNAK: KEZDŐDIK!!!!!!!!!

Fél négyig jól szórakoztunk, vittem be Tominak poharat, kávét, kiskanalat, rágcsát, udcsit; kínálgattam mindennel, de nem kért. Érdekes, hogy idegesek nem voltunk, csak vmi hihetetlen és felfoghatatlan izgalom öntött el minket, ami nagyon jó érzés volt. Aztán elkezdődött; 2 perces fájások – Tominak annyi helyre kellett figyelnie, hogy azt még Napóleon is megirigyelhetné – nézte azt, hogy a Linike szívhangja rendben van-e, mérte az időt a két fájás között, mérte meddig fáj és figyelte, hogy milyen erősek a fájások. Két fájás között pedig beszámolt ezekről, – ezt már előre kitaláltam, hogy „foglaljuk le a gondolataimat”, ugyanis a legfontosabbnak tartottam a születés alatt, hogy a fájásokat nem szabad késleltetni, várni, hogy elmúljon, a fájásokkal együtt kell lenni: én és a fájás! Így is tettünk, amikor elkezdődött a fájás, akkor teljes csendet kértem és koncentráltam csak és kizárólag a fájásra. A fájás idézi elő a születést, a fájás tágítja az utat Linikének és a cél nem az, hogy legyünk túl rajta, hanem, hogy egészségesen szülessen meg Linike. Közben az orvosom elintézte, hogy anyukám is bejöhessen, így ő is végigélhette ezt a csodát! És nem tudom, hogy a málnalevél tea, vagy az, hogy a vajúdás alatt végig álltam, a fájásoknál a szülésznő által mutatott mozdulatokat végeztem, de kb. félnyolc körül fölfektettek az ágyra és kezdetét vette egy hihetetlen élmény eleje, melyet sohasem fogok elfelejteni! Az orvosom azt mondta, hogy minden tolófájásra 3 nyomás lesz, nagy levegő toljuk, toljuk, toljuk kifúj, gyors nagy levegő toljuk, toljuk, toljuk kifúj, gyors nagy levegő toljuk, toljuk, toljuk és kifúj. Utána pihenünk és kezdjük elölről. Amikor a második ilyen menetet csináltuk, akkor éreztem csak igazán, hogy Linike elindult – ezt nem is tudom, hogyan írjam le, minden erőmre szükségem volt a nyomáshoz, de közben akkora boldogságérzés volt, ahogyan éreztem, hogy a csontjaim tágulnak attól, hogy a fejecskéje elindul a világ felé. Különleges érzést vártam, de egy szavakkal le nem írható kivételes élményben volt részem. Még most is boldogságérzés tölt el, amikor rá gondolok – és kicsit potyognak is a könnyeim, annyira csodálatos volt.

Egyre jobban fájt, és egyre erősebb volt a tolófájás. Az orvosom a harmadik nagy fájás után azt mondta:

- Húúúúúú már látszik a haja, apuka nem akarja megnézni?

és képzeljétek Tomi odament és megnézte. És nem volt gusztustalan és nem volt félelmetes, és nem érdekelte a vér sem – semmi! csak és kizárólag az, hogy az Ő kislánya már látszik és ő látja először és nemsokára megszületik!

A következő nagy fájásnál azt mondta a szülésznő, hogy nem tolhatom tovább!!!!!!!!!!!!! Ez volt azt hiszem a legnehezebb rész, mert nagy volt az inger, és nehéz volt uralkodni rajta! A filmekben mindig az van, hogy kiabálnak; nyomja, nyomja, nyomja – és nem azt, hogy NEM NYOMHAT!

Éreztem, ahogyan egyre jobban tágulok, ahogyan a fejecskéje hozzám ér és ahogyan szépen lassan elérkezik a mi kis világunkba. Lelassult minden és én tudatosan éltem át – erre készültem és sikerült, nem gyengített le a fájdalom, nem adtam fel a küzdelmet, hanem vártam, hogy szépen lassan kibújjon a fejecskéje, mindenféle külső hatás nélkül, a természet akaratának megfelelően. … és pontosan 8 órakor megszületett a mi csodaszép KISLÁNYUNK, akinek első mozdulata az volt, hogy bevette az öklét a szájába és cuppogtatta a kis száját – kis falánk oroszlán most is! Rám rakták úgy magzatmázosan és én még sohasem láttam ennyire szép kisbabát! Azonnal abbahagyta a sírást – és a legnagyobb boldogság ami velem történt, hogy akkor ott magamhoz ölelhettem a GYERMEKEM!

Azt kérdezi a férjem: egy regényt írok? „Eddig nem is tartott az egész”

Igaza van, annyira gyorsan ment és olyan élményekkel gazdagodtunk, hogy így visszatekintve egy szempillantásnak tűnik. Ma meg már itt vagyunk együtt és várjuk mikor etetünk … J