A borzalmas forgó érzés, menieres?

Téma címkék: szédülés , Meniere's szindróma , Fülzúgás  

Kedves Sorstársak!

38 éves srác vagyok. Kb. 1.5 éve tapasztaltam meg először ezt a borzalmas forgó érzést. A következő roham 1 évvel később szintén az éjszaka leple alatt jött. Ezután fordultam először orvoshoz. Mivel erős fülzúgás is társult a forgó szédüléshez, első körben Meniere betegséget diagnosztizált a kerületi neurológus. Voltam MRI-n, szerencsére az negatív lett. Csinálom a labirintus tornát. Az imént találtam rá Szirmai doktornő-re a Medimomban, holnap kérek is egy időpontot.

Addig is szeretném néhány tapasztalatomat leírni. Olvastam, hogy az ebben a betegségben szenvedőknek nem ajánlott a kávé, alkohol, sós ételek fogyasztása. Az utolsó előtti rohamom (4 hete volt) után teljesen abbahagytam a kávé fogyasztást. Aztán pár napja "meginogtam" két egymás utáni napon is ittam kávét, és bár csak 1-1-et ittam, sajnos már a második este megjött a rettegett forgás. Igaz a labirintus tornával magam váltottam ki, de ha nem tornázom akkor valószínű alvás közben is előjött volna. Szóval szerintem ez a kávé dolog igaz lehet.

Sajnos elég sok egészségügyi problémám van már évek óta, de annak ellenére , hogy ez "jóindulatú" ezt viselem a legrosszabbul. Szégyen vagy nem, de én is sírvafakadtam amikor a legutóbbi nagyobb szédülésem volt. Remélem, hogy a tornával és az egészséges, sószegény és kávémentes táplálkozással, sikerül megelőzni a további rohamokat. Ha megjártam a szédülés ambulanciát leírom majd az ottani tapasztalataimat, de addig is kívánok mindenkinek szédülés és fülzúgásmentes éjszakákat és nappalokat, és hitet a teljes gyógyuláshoz!

 

tomcool története eredetileg hozzászólás volt. A Várószoba szerkesztősége

2008.09.14 18:36 | tomcool
szabóibolya
 
2008.11.14 19:06

Kedves Ducinea!

Nekem ingyenesen a Ferencvárosi Egészségügyi központban csinálták meg a vizsgálatot a IX.kerület Mester.u.45.szám alatt, a szédülés ambulancián.Ez még 2002-ben volt. Akkor ez volt a telefonszámuk:06-1-215-64-53. Remélem most is ez. Dr Simon Judit végezte a vizsgálatot. Ő állapította meg a meniere syndromát. Próbáld meg őket elérni. Addig is mielőbbi jobbulást kívánok. Szedd a gyógyszert, hátha jobb lesz! KITARTÁS!!!!!! NEM VAGY EGYEDÜL!!!!! Üdvözlettel:Ibolya

ducinea
 
2008.11.14 15:10

Ma éjjel újra "meglátogatott" a kórságom. kb. egy éve  volt utoljára. Csak átfordultam az oldalamra, és már pörögtem is. Borzalmasan lehangoló ez a tehetetlenség és betegségtudat. Csak ténfergek egész nap a házban, és nem merek lehajolni. Kicsit jobb, de kell még idő, hogy biztosan tudjak közlekedni. A szédülésambulancia árait megnézve oda nem tudok ellátogatni. Pesten hova érdemes TB alapon fordulni otoneurológusho?. Nincs kedvem újra a kályhától kiindulni: körzeti ovos-ideggyógyász-szemész. Ezeknél már voltam idén más ügyben, mert a kezeim is zsibbadnak egy ideje. Az ideggyógyász nyaki MR-t csináltatott,  de az értékelhetetlen, mert van egy hidam, és emiatt nem lehetett teljes intenzitással kivitelezni. A neurológus jobb híján vitaminkúrára fogott... Lehet, hogy rászánnám magam egy vizsgálatra... vagy a betasercen meg tornán kívül úgysem ajánlanának semmit? :-(

ducinea
 
2008.10.17 05:55

Nálam a Meniere betegségre valahogy soha nem gondoltak az orvosok, csak pár éve küldtek először otológushoz. Mivel a hallásommal nincs gond - úgy gondolják - nem valószínű, hogy az a bajom, de azért felajánlották a vizes vizsgálatot, ha elszánom rá magam... hát nem szántam el be kell valljam. Úgy vagyok ezekkel a ma még igazán nem gyógyítható nyavalyákkal, hogy sokkal előrébb nem leszek, ha azt mondják, hogy az van. Műtétre nem mennék, mert inkább szeretnék hallani még... A stress nálam is állandó jelenség, már nem is tudom, melyik volt előbb. A stress, vagy a szédülés. :-) Az agyunk dolgozik a szédülés ellen, ezért a rohamaid neked is ritkábbak lesznek majd remélhetőleg, és az egészséges életmód sose árt. :-)

tomcool
 
2008.10.16 22:15

Inkább magabiztos mint sem, vagy mégsem? :-) , de nem mindig kiegyensúlyozott. Sok a stressz az életemben (szerintem mindenkiében) ezért is kezdtem el a JOGA-t. Amúgy a doktornő is azt mondta, hogy a korábbi fülgyulladások szerepet játszhatnak a Vertigo kialakulásában, de ahogy látom még eléggé a sötétben tapogatózik az orvostudomány a Vertigó és a Meniere gyógyításában, legalábbis a végleges gyógyításában ha van ilyen. De a torna és a lehetőség szerinti normális életmód szerintem jó lehet.

tomcool
 
2008.10.16 22:15

Inkább magabiztos mint sem, vagy mégsem? :-) , de nem mindig kiegyensúlyozott. Sok a stressz az életemben (szerintem mindenkiében) ezért is kezdtem el a JOGA-t. Amúgy a doktornő is azt mondta, hogy a korábbi fülgyulladások is szerepet játszhatnak a Vertigo kialakulásában, de ahogy látom eléggé a sötétben tapogatózik az orvostudomány a Vertigó és a Meniere gyógyításában, legalábbis a végleges gyógyításában ha van ilyen. De a torna és a lehetőség szerinti normális életmód szerintem jó lehet.

ducinea
 
2008.10.16 06:01

Háát, bár ez nem vigasz, de köze lehet a dolog kialakulásához azoknak a fülgyulladásoknak, mert ahogy én emlékszem, gyakori "vendég" volt az én fülemen is a borogatás, és sokszor be is dugult, meg mandulám sincs már rég óta, bár természetesen nem törvényszerű szédülni minden fülfájósnak.

Emberileg elég magabiztos, kiegyensúlyozott vagy?

tomcool
 
2008.10.15 17:49

Emlékeim szerint, főleg kisded koromban legalább 3-4x volt nagyon komoly fülgyulladásom, és sokszor voltam megfázva is. Ráadásul kb. 4-5 évvel ezelőtt több komoly megfázást is lábon kihordtam (én hüle)

ducinea
 
2008.10.15 16:10

Szédülősök!

Hogy emlékeztek, gyerekkorotokban sokszor volt fülgyulladásotok, sokszor voltatok megfázva?

szabóibolya
 
2008.10.15 06:47

Kedves Tamás!

Először is, nem értem, hogy miért kellett neked ezért a vizsgálatért fizetni. A másik amit nem értek az, hogy miért mondta, hogyha továbbra is szédülsz akkor menjél vissza . Minek? Mi az amit akkor még majd meg tud rajtad vizsgálni, de most nem tudott? Nagyon bízom benne, hogy igaza volt. Legjobb tudomásom szerint a Meniere betegséget azzal a vizsgálattal tudják kimutatni amit leírtam neked. Ha ezt a vizsgálatot nem csinálta meg neked, akko mi alapján zárta ki ezt a betegséget. Ha legközelebb rohamod lesz, szerintem egy másik orvos segítségét kérjed. Nekem is a 2. orvos állapította meg ezt a betegséget. Azért fontos, hogy megállapítsák/ha ez van neked/, mert egy műtétnél pl ezt is figyelembe veszik az altatásnál és a műtét utáni kezelésnél is. Én itt voltam vizsgálaton, ha elérhető számodra akkor érdemes még egy próbát tenned:Ferencvárosi Egészségügyi Szolgálat. Orr-Fül_Gége:1095 Mester.u.45. 06-1-215-65-43. Lehet, hogy a telefonszám már megváltozott, mert én 6 éve voltam ott. Addig is jó egészséget kívánok!!!!!!!!!!!!! Üdv:Ibolya

tomcool
 
2008.10.14 22:20

Kedves Ibolya és Kedves Többiek!

Ma délután voltam a szédülés ambulancián, és ígéretem szerint megosztom a tapasztalataimat. Egyik szemem sír a másik nevet. Előzményként annyi, hogy már több mint egy hónapja szerencsére nem volt "körhinta", és a fülzúgásom is szinte teljesen alábbhagyott. Nem tudom, hogy pontosan mitől, mert csinálom a tornát is, valamint teljesen abbahagytam a kávéfogyasztást, helyette zöld teát iszom. ófogyasztással is vigyázok. Szóval lehet emiatt is, de az is lehetséges, hogy amúgy sem jött volna elő. Az történt, hogy a vizsgálat során nálam nem sikerült "előcsalni" semmilyen szédülést. Egyrészt örülök ennek, de azért kicsit csalódás is volt , mert amiket Te írtál (víz a fülbe, fények, stb.) semmi ilyen nem volt. Helyette a következőek történtek: Meghallgatott a doktornő, elolvasta a leleteimet, ezután becsukott szemmel járkáltam, leültetett egy ágyra, rám tett egy nagyon vastag szemüveget, amelyen keresztül néznem kellett őt, majd jobbra, ballra néznem. Aztan hirtelen hátradöltött és ekkor kellett volna elszédülnöm, de nem történt meg. Ezen ő is nagyon elcsodálkozott, de aztán hamar továbblépett rajta. A következő az volt, hogy elvégeztek egy audiologiai vizsgálatot, meg egy középfül nyomás vizsgálatot. Aztán a diagnózis, hogy minden OK, ha szédülök csináljam a tornát, vagy menjek el újra. Ennyi. Ja és szerinte esetemben nem Meniere szindróma, hanem "csak" a Positionalis Vertigo áll fenn. Csak akkor nem értem a fülzúgást? Mindenhol azt olvastam, hogy a Vertigónál nincs fülzúgás, "csak" a forgás. Persze legyen igaza a doktornőnek! Ja és arra a kérdésemre, hogy nekem miért nem csinált fülbe víztöltős vizsgálatot azt a választ kaptam, hogy azt teljesen más esetben csinálják. Ennyiben maradtunk viszont mindezért szerintem elég horror árat fizettem. Szóval ennyi. Egyenlőre mint írtam egyik szemem sír , másik nevet, próbálok hinni abban, hogy tényleg "csak" Vertigóm van, és igyekszem viszonylag egészségesen táplálkozni, eleget (legalább napi 7 órát) aludni, és ha nem is minden nap, de sűrűn csinálni az egyensúly tornát.

Remélem Te és a többiek akik hasonló dolgokkal kínlódnak szintén jobban vagy(tok)

Azért ezt a kávé és torna dolgot javaslom mindenki próbálja meg, hátha bejön. Én szinte bármire képes lennék, csak ne kelljen többé a forgásra ébrednem.

Üdv mindenkinek!

Tamás

Ossza meg Ön is betegsége, felépülése történetét!

Olvassa el sorstársai sztorijait, csatlakozzon az Önt érdeklő betegségek közösségéhez vagy keressen megbízható forrásokból.

Ha technikai kérdése van, írjon nekünk!
Belépés

Legfrissebb történetek

Legfrissebb hozzászólások

webdesign: ydea.hu