Immár öt éve vagyok skizofrén beteg, ebből négy évem arra ment rá, hogy újrakezdjem, felépítsem az életem.

Emlékszem a legelső lépcső az volt, hogy hangokat hallottam és utasítgatásokat, amiket én komolyan vettem végig csináltam, mert semmit sem hagyok csak úgy félbe és a végére érve teljesen kétségbe estem. Ugyanis amikor elvittek a mentősök azt gondoltam esküvőre megyünk, készültem is rá aztán  ért a megdöbbenés, hogy kórházban vagyunk. Még akkor se oszlott el teljesen a köd, mert az orvos aki mellesleg repülőket viselt a pólóján azt mondta csak megfigyelésre éjszakára itt kellene maradnom. Azt sajnos elfelejtette közölni, hogy a következő naptól Ő szabadságon lesz három hétig és míg vissza nem jön nem engedhetnek haza. Innen kezdődött a vesszőfutásom, valami fura gyógyszert adtak attól jó kába lettem és aztán befeszültek az izmaim és asztmás rohamom lett olyannyira, hogy vénásan injekciót kellet adni, amit később gyógyszerekkel enyhítettek. A gondolat, hogy esküvőre készülünk és én vagyok a menyasszony az már elmúlt, de én naívan még mindíg kerestem az igazit aki a kórházban hol ápolóként, hol segésmunkásként, hol motoros rendőrként bukkant fel és természetesen mindíg más nevet viselt. Végül három hónap után hazaengedtek és én lógtam a légüres térben. Anyukám elcipelt egy pszichiáterhez aki havonta pár percre fogadott és több órát ültem érte előtte, majd egy év elteltével is hallottam a hangokat és elkezdődtek a képlátomások is, ebben véres késsel láttam holtesteket, iszonyatos volt. Mivel egy év múlva sem tudott segíteni ez a pszichiáter, megkerültem őt és ismét a kórházban kötöttem ki a mentősök segítségével.

Másik orvos fogadott, aki rögtön felvilágosított: ez skizofrénia mivel egy éve fennállnak a panaszok, de gyógyszert kell váltani, mert az eddigiek nem válnak be. Hallgattam rá és vártam a csodát. Következett egy év és megint jöttek a képlátások igen bizarr dolgokkal, mint például figyelnek a tévémen keresztül, rólam beszélnek a hátam mögött és folytahatnám. Ismét kórház három hónapra, újabb gyógyszer váltás. Ezt követően megpróbáltam elhelyezkedni 12 órát dolgoztam ápolónőként, ami ismét kórházi kiruccanásba torkollott. Majd három havonként kikötöttem a kórházban, már mindenki ismert engem, sajnos egy nővér annyira , hogy az injekciót úgy adta be, hogy tiszta véres lett a pizsamám. Nem részletezem igen nehéz időszak volt az biztos, két dolog segített nekem: Isten és a családom. Isten szeretett engem és közel vont magához, a családom pedig körül vett a szeretetével. Vátozás akkor következett amikor a vőlegényemet, aki szintén skizofrén beteg, megismertem és férjhez mentem hozzá. Orvost és kórházat váltottam és ma már élem az életem, néha nagyon nehéz  és lehet még kórház is lesz, de most elégedett vagyok és nagyon jó ilyen meghittségben lenni! Mindazonáltal én azt gondolom, hogy kell és merjen más is segítséget kérni, főleg az a gyanús, ha minden régebbi szokása megváltozik, nálam is így kezdődött és jobb már az elejeén megcsípni.

Szeretettel gondolok mindazokra akik betegek bármilyen formájában is a betegségnek, mert nem sétagalopp, sem üdülés a kórházi kezelés!