Persze ez nem a konkrét ok, de nyilvánvaló hogy köze van a dologhoz. Sokmindent leírtam a családdal való kapcsolatomról, abból aztán van mit kibogozni.

Dittike,

Köszönöm, ez tényleg nagyon ösztönző volt. Pont ellentéte vagyok annak akit leírtál. Én vagyok az aki manipulál másokat, gyakran lenéz idegen embereket. Itthon pedig tényleg az vagyok akit leírtál, nem merek szólni szinte senkihez, vagy ha hozzám szólnak is egyből felháborodva vágok oda egy 'haggyálmár' vagy 'ne beszélj hozzám' -ot. nem voltam ilyen nagyon sokáig. Igenis kiálltam magamért, ha kellett elküldtem apámat is a francba (mégha egy pofon is volt az ára), csakhogy a véleményemet odamondhassam. Ma már nem foglalkozok itthon senkivel, nem érdekelnek, mert bármit mondok nekik  hogy mi a baj, mit kéne tenniük, vagy mit nem, a válaszuk csak annyi hogy ha nem tetszik ellehet költözni. Azthiszem visszatudok vezetni mindent az okokra. Nem volt semmi gond a középiskoláig...

Már egészen kicsi koromban tudtam hogy mi szeretnék lenni. Lakberendező. Anyám mindezek ellenére informatikai iskolába küldött. Nem bírtam ezt elviselni. Nem tanultam, lógtam, sorra szedtem az figyelmeztetőket, intőket, megrovásokat. mikor már 3.adjára jártam a 9. osztálytsikerült elérnem azt hogy másik iskolába irassanak. Most végzek  a középiskolával, 19 évesen. Csak egy szakmám lesz. Ez semmi, ez nulla. Én nem vagyok ostoba hogy egy alja szakmával éljem le az életem. Felemel a dolog hogy nem anyám vágyát teljesítettem, de még jobban lomboz le az, hogy a magam álmát sem. Mikor elképzeltem gyerekként magam, azt láttam hogy mostanra már a lakberendezési főiskolán koptatom a padot. Ennek ellenére mégcsak érettségim sincs. Nehéz ezt elmagyarázni, sőt lehetetlen mert egyszerr bánom a dolgot de közben tudom hogy jól tettem. Szeretnék most érettségizni, ez maximum 2 évet vesz igénybe, aztán lakberendezést és belsőépítészetet tanulni. Ez ideáig nagyon szép, csakhog mást sem hallok(anyámtól, barátomtól)  hogy ez nem kifizetődő munka, hogy nem éri emg annyit tanulni, hogy nem kell ez nekem. Persze ezeket meg sem kéne hallanom, de ha mindig ez a reakció akkor az gyengíti az ember elkötelezettségét az álmával kapcsolatban.

Szeretnék itthonról minél hamarabb elköltözni, mindegy hogy hova csak ne a családommal kelljen élnem, mert ők azok akik kikészítenek. Persze tudom hogy hiányoznának, mert mégis.. de heti 2-3 óra bővel elég (sok!?) lenne velük.

Meglátásom, hogy többnyire azok szenvednek pánik v. hasonló betegségben, akik természetüknél fogva vagy mert szüleik ezt várták el tőlük, mindig is meg szerettek volna felelni mjások elvárásainak. Ez a folyamat még gyermek korban elkezdődhet és észre sem vesszük, hogy adjuk fel személyiségünket egyre jobban és jobban. Nincs kialakult énképünk, nem vagyunk tisztában képességinkkel, erősségünkkel. Persze a gyermek sok esetben még nem tud védekezni, önmagát a megfelelő helyre téve szembeszállni a konfliktusokkal, mert ismétlen lehet, hogy alapvetően nem ez a tipus. Inkább szeret háttérbe szorulni, így védve önmagát az esetleges támadásoktól. Ez a tipikus konfliktus kerüléses magatartás. Bármilyen furcs azt tudom ajánlati huzd fel a kesztyűt. Mutasd ki érzéseidet, mond ki mit szeretnél másként, mit vársz el akár szüleidtől ill. bárki mástól. Egyszóval mutasd meg Önmagad. Természetes, hogy az egykori mindennek kiszolgáltatott "gyermek" egy sor ellenállásba fog ütközni, hiszen mit akar ő aki eddig csendben meghúzta magát. De végre elő kell hozzni azt az énedet, aki ki mer állni jogaiért, érdekeiért és nem utolsó sorban túljutva az önmaga és mások számára való bizonyítási kényszeren, értékes emberré fejleszteni magát, aki tudja, árzi, hogy legalább oly értékes láncszeme a gépezetnek, mint bárki más. Ezek fokozatok és mégha előről is kell kezdeni, de már felismerve az előbbieket, tudatosan, egyre füljebb és följebb kell jutni az élet ranglétráján. Itt csupán a személyiség fejlődésének folyamatáról van szó, ami sosincs elkésve, de sok esetben sajnos van mit bepótolni. Bizonyára sokan el fognak maradni mellőled, barátok, esetleg rokonok, vagy legalábbis időleges "hátat" mutatni, így próbálva meg visszhozni azt a kis ártatlan emberkét, akit oly könnyű volt manipulálni. Az már más kérdés, hogy egyes tipusokat, az éltet tudat alatt, hogy mások felett uralkodnak, de ez legyen az ő problémájuk. Ne akarj megfelelni senkinek és semminek. A poizitív hozzáállás pl. ha nem vagyok jó a munkahelyemen és kirugnak, nézek v.mi máűst mert vagyok olyan szerencsés, hogy bármikor találok ennél még jobbatz is. A párkapcsolatban? Ott sem szabad megfelelni, jó vagyok, tükéletes és fogadjak el úgy ahogy vagyok. Ha nem? Le is út fel is út. Remélem levem üzenete elért hozzád és hidd el sohasem késő. Most még csak azzal küszködsz ki miért nem fogad el úgy ahogy vagy, miért nem szeret ahogy Te szeretnéd. Ez az állóvíz. Ne ezzel foglalkozz. Hiss el és hitest el, hogy tökéletes vagy és ha elhiszed, tudod, természetes módon fogsz ezeken a problémákon túllépni, koncentrálva jövőd alakítására, tehetséged kibontakoztatására. Sok sikert Neked! Mindannyian tanulni jöttünk erre a bolygóra! Az is aki éppen bánt Téged!

Szia!Hát nagyon megoszlanak a vélemények,itt már csak a te döntésed számit.Tedd azt amit jónak látsz!!!!!!!!Feletted az ég,alattad a föld,Benned a létra!!!!!!BETTI

Rosszul tudod, nem benned van a hiba! Ez betegség, sőt egy elég súlyos betegség, és ez nemolyan, h ha akarom (megengedhetem magamnak), h beteg legyek, akkor az leszek, de ha nem engedhetem meg, akkor nem is vagyok beteg, mint ahogyan az édesanyád gondolja..tehát csak ismételni tudom, h ez a betegség gyógyszerrel csak tünetmentesíthető, de ez is csak egy ideig, mert a szervezet hozzá szokik, és időnként váltani kell a gyógyszert..tehát várom válaszod..

Elmondom mégegyszer minenkinek! Én nagyon jól tudom hogy bennem van a hiba, csak az szúrja a szememet hogy a szüleim mégis azt adagolják maguknak (és próbálják nekemis) hogy ez mellőzhető/lényegtelen dolog, hogy nincs is semmi bajom. Tehát semmibe veszik. Igenis komolyan kellene ezt venni, főleg ha már egyszer fajult öngyilkossági kisérletté...

Kedves 6-15-am!

Nem kell hibáztatnod szüleidet,nehéz ezt felfogniuk, főleg ha nem ebben a problémában szenvednek Ők is.Kívülállónak nehéz ezt megérteni(pedig fontos lenne nem félvállról venni a dolgokat).El kell döntened azt is, hogy természetes módon szeretnél meggyógyulni vagy a gyógyszerek mellékhatásait élvezve tüneti kezelésben részesülni.

A testi-lelki-szellemi egyensúlyba kerüléssel a problémád is megoldódik ,ebben tudok segíteni Neked.

Szeretettel:Tóth László (lelki segítő)

met.pszichiterapeuta-speciális tanácsadó

Keress fel egy pszihoterapeutát,nekem sokat segitett másképp gondolkodni,mert hidd el bennünk van a hiba, a gondolkodásunkban.Az erő legyen veled!Betti

Kedves 6_15_am!

Sajnos az aki nem élte át ezt a helyzetet, az sok esetben szkeptikusan áll a dologhoz. Nem tudom, hogy anyukádnál ez egy stratégia, vagy valóban hisztinek hiszi. A lényeg, hogy valóban létezik a kórság, és ha olyan állapotban vagy, akkor szükséges a gyógyszer. Esetleg mástól kérj segítséget, vagy a pszichológusnak mondd el ami bánt, mert fontos, hogy legyen aki melletted van, amíg kicsit talpra állsz. Ami még fontos, nem hiszti, nem agybaj, vannak akik kilábalnak belőle, de ahhoz szeretni kell magad és bízni magadban. Ide nyugodtan írhatsz, tapasztalataim szerint mindíg van aki olvassa és reagál.

nemtudom ki mast hibaztathatnek.. ha a szuleim igyekeznek tudomast sem venni a helyzetemrol, en vagyok a hibas!?