Sokat szoktam nézni az embereket, szeretem megfigyelni ki milyen, és megpróbálok mögé látni. Egyik nap a várószobában ülve vártam hogy megkapjam x sugaramat. Arra lettem figyelmes, hogy mi nők még egy ilyen nehéz helyzetben sem hazudtóljuk meg önmagunkat. Cikizzük, kibeszéljük a másikat. Persze most nem az a téma, hogy ki milyen ruhában érkezett, hanem kinek […]
Városzoba…
Hallgatni a megérzésre….
Érdekes volt, mert fiatalasszony korom óta, ha meghallottam a mellrák szót, nagy szorongás vett erőt rajtam, és valami belső hang azt sugallta, lesz még dolgom ezzel a betegséggel. Akkoriban elég zűrös életet éltem. Basáskodó főnököm, két kamasz gyermekem, a családomban élő idős emberek ápolása szinte minden erőmet felemésztette. Ha visszaemlékezem azokra az időkre, a mindig […]
Mellrák betegségem története
Életem első altatásos műtéte 14 évvel ezelőtt történt. Ott a kórházi ágyon ismertem meg Istent, akkor töltött be az az öröm és békesség, ami semmilyen földi örömhöz nem hasonlítható. Istennek hála, hogy bár a műtét egy rosszindulatú (pajzsmirigy) történet apropójából vált szükségessé, megőrzött, ma is gyógyult vagyok. Évek teltek el, mire találtam egy olyan közösséget […]
Betegségem sorozata,
53 éves vagyok és most februárban kellett szembesülnöm azzal, hogy mellrákom van. Ugy ért mint derült égből a villámcsapás. Nem volt elég,hogy szivre operáltak 2-szer, meg volt még hasonló operációm, most még ez is. Először fel sem fogtam hirtelen,hogy mi a bajom,de az eredményeket látván el kellett hinem. De hála istennek olyan orvosokat vezérelt mellém […]
Ossza meg Ön is betegsége, felépülése történetét!
Olvassa el sorstársai sztorijait, csatlakozzon az Önt érdeklő betegségek közösségéhez, vagy keressen megbízható forrásokból.Legfrissebb hozzászólások
- Gyogyultnak Minősitve! - Vadnefelejcs 2024.08.12.
- Gyogyultnak Minősitve! - Kiskiraly 2024.04.06.
- “Biztos lehetsz benne, hogy mindig lesz tavasz, s a folyó újra folyni fog, amikor felenged a fagy. “ - tengerzugas 2024.03.04.
- “Biztos lehetsz benne, hogy mindig lesz tavasz, s a folyó újra folyni fog, amikor felenged a fagy. “ - nora51 2024.02.27.
- “Biztos lehetsz benne, hogy mindig lesz tavasz, s a folyó újra folyni fog, amikor felenged a fagy. “ - nora51 2024.02.20.
- Makara főorvos Úrtól kérdezem. Májműtét után! - tengerzugas 2024.02.18.
- “Biztos lehetsz benne, hogy mindig lesz tavasz, s a folyó újra folyni fog, amikor felenged a fagy. “ - tengerzugas 2024.02.14.
- “Biztos lehetsz benne, hogy mindig lesz tavasz, s a folyó újra folyni fog, amikor felenged a fagy. “ - tengerzugas 2024.02.14.
- “Biztos lehetsz benne, hogy mindig lesz tavasz, s a folyó újra folyni fog, amikor felenged a fagy. “ - nora51 2024.02.14.
- “Biztos lehetsz benne, hogy mindig lesz tavasz, s a folyó újra folyni fog, amikor felenged a fagy. “ - nora51 2024.02.14.
Legfrissebb történetek
- Makara főorvos Úrtól kérdezem. Májműtét után! - 2024.02.17.
- Kérdés Makara Doktor Úrhoz - 2024.02.10.
- "Biztos lehetsz benne, hogy mindig lesz tavasz, s a folyó újra folyni fog, amikor felenged a fagy. " - 2024.02.02.
- Gyogyultnak Minősitve! - 2024.01.16.
- Ünnepre meghívó! 20 éves a VIMOR! 10 éve az új kezelés! - 2023.11.18.
- MEGHÍVÓ a VIMOR Egyesület 20 éves születésnapjára - 2023.10.26.
- A nagy "sárkányfű"-átverés, avagy hogyan ne dőljünk be a csalóknak! - 2023.07.14.
- Ünnepi meghívó! 20 éves a VIMOR! 10 éves az új kezelés! - 2023.06.15.
- Segítség borderline személyiségzavarosoknak, depressziósoknak, lelki gondokkal küzdőknek - 2023.02.05.
- Segítség borderline személyiségzavarosoknak, depressziósoknak, lelki gondokkal küzdőknek - 2023.01.31.
Legfrissebb cikkek
- Januárban is vár a VIMOR Klub! - 2020.01.20.
- November 29. VIMOR Klub! - 2019.11.27.
- Augusztus utolsó péntekén várunk benneteket szeretettel! - 2019.08.27.
- Ha június, akkor Vimor Klub! - 2019.06.11.
- Vimor klub meghívó - 2019.04.02.
- Hepa B-s és C-s betegek figyelmébe ajánljuk – Meghívó - 2019.03.05.
- A február a VIMORRAl indul - 2019.01.24.
- Ünnepi hangolódás a VIMORRAL - 2018.12.04.
- Most kaptuk! Meghívó: 15 éves a VIMOR! - 2018.11.15.
- Ráérsz október 19-én? Várunk! - 2018.10.10.
Legfrissebb aktuális
- Ne felejtsetek el rendelkezni adótok 1%-ról! - 2020.05.11.
- A veszedelmes Hepatitis-C már gyógyítható! Éljen az ingyenes szűrés lehetőségével! - 2019.09.25.
- Egy ritka betegség, amely testünk kötőszöveteit érinti - június 29., a Scleroderma Világnapja - 2019.06.27.
- Figyeljünk a kullancsokra! - 2019.05.14.
- Kellemes Húsvétot Kívánunk! - 2019.04.17.
- Az orvostudomány sikertörténete - szeretne többet tudni a krónikus mieloid leukémiáról (CML)? - 2018.09.20.
- Éljen az ingyenes szűrés lehetőségével! A veszedelmes hepatitis C már gyógyítható! - 2018.09.13.
- Szeretne többet tudni a limfómákról? Kíváncsi a legújabb kezelési lehetőségekre? Szívesen találkozna betegtársakkal? - 2018.09.13.
- Áprilisra eltűnhet a májbetegek várólistája - 2018.03.05.
- INR mérés otthon - készülék javaslat - 2018.03.01.
Hívja meg ismerősét a várószobába!
Legaktívabb felhasználók
Népszerű témák, közösségek
RSS 2.0 Kommentek