A Parkinson-kór nem halálos betegség. Sokak szerint annál rosszabb!?
Mert:
- mérhetetlen fájdalmat okoz az a tény, hogy mozgásunkban korlátoz
- hogy letapadnak az ember lábai, és nem tud továbblépni
- hogy bizonytalanná tesz, félünk az eleséstől, és ez a félelem ránk zárja az ajtót
- mert az emberek tapintatlanok hozzánk, sértő megjegyzéseket tesznek ránk
- hogy nem gyógyítható
- hogy a gyógyszerek adagját – hatásuk csökkenése miatt – folyton növelni kell
- hogy a műtéti beavatkozás kétes eredményű, nem gyógyít véglegesen
- nem tud az ember finom mozdulatokat igénylő munkát végezni
- nem tud evőeszközzel saját maga enni, pohárba vizet tölteni, és azt meginni
- ruházatát egyedül fölvenni, inget begombolni, cipőfűzőt megkötni
- nem tudja a PC-je billentyűit kezelni, Ctrl-c-t egykézzel beütni
- arcmimikája eltűnik, merevek lesznek az arcvonásai
- legyengül, lefogy
- depressziós lesz
- és… és… és… most hirtelen csak ezek jutottak eszembe, ti biztosan tudnátok folytatni a sort
Gondoltatok-e már arra, hogy mégis hányan örülnének annak, hogyha állapotuk úgy módosulhatna, hogy parkinsonosok lehetnének? A teljesség igénye nélkül:
- a vastüdőben életet élő, mozdulatlanságra ítélt emberek, akiknek a szájjal festés maradt csak, mint egyetlen végezhető tevékenység, és tolóágyukra szerelt visszapillantó tükörből tudják a világ egy kis részét látni
- az örök sötétségben élő vak emberek
- azok, akik valamilyen balesetben elvesztették mindkét lábukat, vagy kezüket
- azok, akik kényszerzubbony fogságában élik meg elborult elmével a mindennapokat
- és… és… és…
Tehát minden rossznál van még rosszabb! Tudom, ezek a sorok nem vígasztalnak meg senkit! De ha szenvedésetek közben ezek a gondolatok eszetekbe jutnak, rájöhettek arra, hogy minden rosszban van valami jó! És ha csak minimálisan is, segít talán ez a megpróbáltatásotok elviselésében. Ezt kívánja nektek szeretettel az éjjeli bagoly!
tisztelettel en is szolnek
a kapitany, ki mindent birt teljesitett,mit sokan fizikailag vagy lelkileg nem birtak. Sokat segitettem kornyezetemnek embereknek. Sok elismerest is kaptam. Most senki sem vagyok. Minden elfeledtetett. Nem egy esemeny vagy egy pillanat hanem egy folyamat.Mindenki elfelejt jot, lat rosszat tehetetlent. Csak allok mozdulni minek senki sem ismeri (el) okat hat minek magyarazzam. Ertekem , munkam eletem fogy lassan de bisztosan.
A tarsadalom , kornyezet megerteset kerem sorstarsaimnak. Vannak osszefogasok a gyengenlatok es vakok ,a mulitiplex, a mozgasserultek szamara, hogy segitsenek valami modon nekik. Mink mire a tolokocsiig erunk mar szazszor kinhalalt haltunk.
tisztelettel a kapitany
Valóban vannak súlyosabb betegséget,mint a Parkinson-kor,de az a mondás is igaz,
hogy mindenkinek a maga keresztje a legnehezebb.Én 64 éves vagyok.2004-ben egy
depresszióval kezdődően állapitották meg ,hogy Parkinson-kor-ban szevedek.
Kezdetben olyan érzésem volt,hogy lebénult a lábam és nem tudok felállni a fotelból.
Ehhez társult a depressziós pánik.Kivizsgáltak a kóházban a belgyógyászaton.
Minden negativ lett és hazaküldtek, de másnap már bent voltam,de most már a pszihiátrián.Az osztályos orvos,aki a Főorvos lett azóta,hívta fel a neurológust, aki
megvizsgált és rögtön elküldtek CT-re és MR1-re.Akkor tudtam meg ,hogy mi a bajom.
Nagyon elkeseredtem, mert soha nem voltam beteges,most meg gyógyszer függő lettem.Szedem a levodopákat.Stalevó ,Requip Modutab és a túlmozgások ellen ami
a Stalevó mellékhatása,szedem a Pk-Merz-et.Éjszaka még 100 mg Madopart is.
Sajnos a Stalevoból már elértem kb. 8 év alatt a 800 mg-ot.Ez a plafon,de mégsem vagyok tünetmentes.vannak napok amikor teljesen jó vagyok,ez ritka,de általában
12óra és 18óra között rámtör a nyavaja.Lemerevednek az izmok , feszül minden tagom.
A lábaimat,főleg a jobbat térdtől lefele úgy érzem mintha rongyból lenne,zsibbad,
hasogat és ég. Van amikor az utcán vagy bevásárlás közben ér utól a roham, egyik
pillanatról a másikra.Szerencsére haza tudok vánszorogni nagyon lassan.Van amikor
félóra alatt elmúlik és nem annyira erős,de van hogy 4-5 órát is kitart és teljesen levesz a lábamról.Az éjszakáim inkább nyugtalanok,néha előfordul,hogy jól alszom.
Sajnos a társas programokat el kell felejteni,még a rokonlátogatásokat is.Csak a testvéreimet látogatom,mert ott tudok aludni.Kétóra után már nem szivesen vagyok az
utcán.A neurológusom javasolja a műtétet.Nekem nincs olyan nagy túlmozgásom csak
az izomfeszülés,a mozgások lelassulása és néha az egyensúlyzavar.A roham sürüsége van hogy 3 óránkét,de általában délután 14-18 óra között va.Sokminden
függ az időjárástól.A melegfrontra és a mágnesviharokra vagyok érzékenyebb.
Szeretnék olyan valakikkel találkozni akik túl vannak a műtéten és elmondanák mik a
tapasztalatok.Köszönöm a segitséget és a figyelmet.Üdvözlettel Magdimama
Kedves Bagoly04!
Nem akarlak cikizni, vagy a frusztrációmat Rajtad levezetni, de szerinted a mélyszegénységben élő, gyakran éhező több mint egy millió magyar ember közül hányat vigasztal az a tény hogy Afrikában milliók haltak és halnak éhen?
Ha ebben a betegségben van valami pozitívum, az az hogy mások iránt megértőbbé és toleránsabbá válik az ember másként tudja értékelni az embereket és a dolgokat.
Nagyszerű dolog ez a tudás csak sajnos túl magas árat kell fizetnünk érte!
Barátsággal: maja1
Kedves éjjeli bagoly! Elviselem a tüneteket, nincs más választásom. Köszönöm a segíteni akarást. Valóban ennél rosszabb már nem kívánatos, bár tudom, hogy mindenkinek a saját baja a legnagyobb, azt is, hogy nincs olyan rossz aminél rosszabb nem lehet. Roz