Előre elnézést szeretnék kérni az írásom szarkasztikus és pesszimista hangvétele miatt, de ki kell írnom magamból ezeket a gondolatokat, és nem azért, hogy megértő fülekre találjanak, mert tudom hogy nem fognak…
Ez nem történet, inkább vélemény, íme:
Ez a lisztérzékenység-iparág egy fellendülőben lévő, rendkívül jövedelmező új üzletág, ami hasonlóan a vakcina-gyógyszergyártó, rákellenes gyógyszer/táplálékkiegészítő gyártó és hasonló üzletágakhoz csatlakozva a legundorítóbb kizsákmányoló, emberek százainak nyomorából meggazdagodó gyülekezet!!! Félemetes ez az egész rendszer (az összeesküvés elméletektől most megkímélnék mindenkit, de azért annyit érdemes szem előtt tartani, hogy a rendszer előbb megbetegít, aztán méregdrágán eladja neked az “ellenszert”, legyen az HPV, influenza, rák, vagy lisztérzékenység)!!! Gondoljunk bele: nem keveset húznak a betegségeinkből… Az állam meg ad hozzá pár ezer ft adókedvezményt, mert hát csak súlyosan fogyatékos vagy, vagy mi… Én speciel nem vagyok semmilyen fogyatékos, de kösz a lehetőséget!
Ezeket csak azért írom le, mert még mi “betegek” (bár én liszérzékenyként tökre egészséges embernek tartom magam) is csak bunkózni tudunk egymással, ha valakinek netán más a véleménye valamiről… Régebben én is próbálkoztam a “közösség” tagja lenni, megértésre, bátorításra taláni… Hát nem jött össze…! A lisztérzékeny találkozókon is csak megvetetik veled a legújabb, külföldről behozott termékeket, aztán mehetsz haza…
Sajnálom, hogy ez az én “történetem”, de sajnos nem tudok jobbat írni! Egyszerűen csak mélységesen kiábrándult és elkeseredett vagyok!
Nem kell velem együttérezni, se igazat adni, se ellentmondani… aki elolvassa jó, aki nem az nem!
Szia Fanni!
Szerintem teljesen ígazad van! Csak az a kérdés, hogy ebben a mai közegben, ilyen anyagi lehetőséggel, amiben az emberek/családok nagyobb része él, mit lehet tenni? Én próbálkozom, de nagyon nehéz, meg drága, meg sok idő. Tudom, hogy nagyanyáink idejében is megoldották, de nem lehet a kettő korszakot összehasonlítani. Amiben lehet a természeteshez nyúlok, de sokszor tapasztalom az értetlenkedést. Talán azon már túl vagyunk, hogy a természetes dolgok használata akár az étkezésben, de az élet más területén is, nem szinonimája a szegénységnek, vagy még rosszabb esetben a “szerencsétlen mit is használ” kategóriának. Ha gondolod, magánban is kicserélhetjük véleményünket.
Üdv szeretettel: Klári (dolgozznet@gmail.com)