Sziasztok. 22 éves lány vagyok. Tavaly sajnos, egy vérvizsgálat alkalmával kiderült, hogy hepatitis C-m van. És nem csak hordozó vagyok, hanem a vírus aktiv a szervezetemben.
Kicsit talán furcsán hangzik, de orvosnál azóta csak egyszer voltam, egy injekciót vettem fel, az miatt, hogy ne legyen belőle B-s fertőzés, mivel a doki szerint elég hamar kialakulhat belőle. Nem jártam később orvoshoz…néhány hete szedtem össze magam, már jó ideje az utcán éltem…
Nem akarok sokat magyarázkodni, az utcán voltam elég sokat ittam, és sokszor a kábítószerekre se mondtam nemet. Tisztában vagyok vele, hogy ez csak súlyosbította a helyzetet. Most szeretném viszont kikezeltetni magam a lehetőségek szerint. Azért szerettem volna igy konkrétan feltenni a kérdést, hogy milyen lehetőségek vannak, mert az internet annyi mindent olvasok, sokszor rengeteg ellentétet. Nem nagyon merek erről senkivel sem beszélni, mert segítségre lenne szükségem nem pedig arra, hogy elítéljenek az emberek, és elmondják, hogy mit csináltam rosszul, mert ezzel én is tisztában vagyok.
Nem tudok sokat erről a betegségről, azt sem, hogy ezt kilehet-e kezelni még, vagy erről már lecsúsztam. Abban teljesen biztos vagyok, hogy a fertőzést tavaly kaptam. Szóval esetleg, valaki megtudná nekem mondani, hogy milyen lehetőségek vannak a kezelésre, és hogy ezt teljesen ki lehet kezelni, vagy csak tünet mentesíteni? Mennyi idő körülbelül, és milyen mellékhatásai lehetnek egy kezelésnek.
Tényleg igazán félek.
Nagyon szépen köszönöm előre is segítségeteket!
Üdv
Hepatitis C fertőzés.
Téma címkék:
"Szégyenbetegség" Hepatitis
Ossza meg Ön is betegsége, felépülése történetét!
Olvassa el sorstársai sztorijait, csatlakozzon az Önt érdeklő betegségek közösségéhez, vagy keressen megbízható forrásokból.Legfrissebb hozzászólások
- Gyogyultnak Minősitve! - Vadnefelejcs 2024.08.12.
- Gyogyultnak Minősitve! - Kiskiraly 2024.04.06.
- “Biztos lehetsz benne, hogy mindig lesz tavasz, s a folyó újra folyni fog, amikor felenged a fagy. “ - tengerzugas 2024.03.04.
- “Biztos lehetsz benne, hogy mindig lesz tavasz, s a folyó újra folyni fog, amikor felenged a fagy. “ - nora51 2024.02.27.
- “Biztos lehetsz benne, hogy mindig lesz tavasz, s a folyó újra folyni fog, amikor felenged a fagy. “ - nora51 2024.02.20.
- Makara főorvos Úrtól kérdezem. Májműtét után! - tengerzugas 2024.02.18.
- “Biztos lehetsz benne, hogy mindig lesz tavasz, s a folyó újra folyni fog, amikor felenged a fagy. “ - tengerzugas 2024.02.14.
- “Biztos lehetsz benne, hogy mindig lesz tavasz, s a folyó újra folyni fog, amikor felenged a fagy. “ - tengerzugas 2024.02.14.
- “Biztos lehetsz benne, hogy mindig lesz tavasz, s a folyó újra folyni fog, amikor felenged a fagy. “ - nora51 2024.02.14.
- “Biztos lehetsz benne, hogy mindig lesz tavasz, s a folyó újra folyni fog, amikor felenged a fagy. “ - nora51 2024.02.14.
Legfrissebb történetek
- Makara főorvos Úrtól kérdezem. Májműtét után! - 2024.02.17.
- Kérdés Makara Doktor Úrhoz - 2024.02.10.
- "Biztos lehetsz benne, hogy mindig lesz tavasz, s a folyó újra folyni fog, amikor felenged a fagy. " - 2024.02.02.
- Gyogyultnak Minősitve! - 2024.01.16.
- Ünnepre meghívó! 20 éves a VIMOR! 10 éve az új kezelés! - 2023.11.18.
- MEGHÍVÓ a VIMOR Egyesület 20 éves születésnapjára - 2023.10.26.
- A nagy "sárkányfű"-átverés, avagy hogyan ne dőljünk be a csalóknak! - 2023.07.14.
- Ünnepi meghívó! 20 éves a VIMOR! 10 éves az új kezelés! - 2023.06.15.
- Segítség borderline személyiségzavarosoknak, depressziósoknak, lelki gondokkal küzdőknek - 2023.02.05.
- Segítség borderline személyiségzavarosoknak, depressziósoknak, lelki gondokkal küzdőknek - 2023.01.31.
Kapcsolódó cikkek
- Januárban is vár a VIMOR Klub! - 2020.01.20.
- November 29. VIMOR Klub! - 2019.11.27.
- Augusztus utolsó péntekén várunk benneteket szeretettel! - 2019.08.27.
- Ha június, akkor Vimor Klub! - 2019.06.11.
- Vimor klub meghívó - 2019.04.02.
- Hepa B-s és C-s betegek figyelmébe ajánljuk – Meghívó - 2019.03.05.
- A február a VIMORRAl indul - 2019.01.24.
- Ünnepi hangolódás a VIMORRAL - 2018.12.04.
- Most kaptuk! Meghívó: 15 éves a VIMOR! - 2018.11.15.
- Ráérsz október 19-én? Várunk! - 2018.10.10.
Legfrissebb aktuális
- Ne felejtsetek el rendelkezni adótok 1%-ról! - 2020.05.11.
- A veszedelmes Hepatitis-C már gyógyítható! Éljen az ingyenes szűrés lehetőségével! - 2019.09.25.
- Egy ritka betegség, amely testünk kötőszöveteit érinti - június 29., a Scleroderma Világnapja - 2019.06.27.
- Figyeljünk a kullancsokra! - 2019.05.14.
- Kellemes Húsvétot Kívánunk! - 2019.04.17.
- Az orvostudomány sikertörténete - szeretne többet tudni a krónikus mieloid leukémiáról (CML)? - 2018.09.20.
- Éljen az ingyenes szűrés lehetőségével! A veszedelmes hepatitis C már gyógyítható! - 2018.09.13.
- Szeretne többet tudni a limfómákról? Kíváncsi a legújabb kezelési lehetőségekre? Szívesen találkozna betegtársakkal? - 2018.09.13.
- Áprilisra eltűnhet a májbetegek várólistája - 2018.03.05.
- INR mérés otthon - készülék javaslat - 2018.03.01.
Hívja meg ismerősét a várószobába!
Legaktívabb felhasználók
Népszerű témák, közösségek
+int pánik
1edül..
a hcv. hármas kezelésével kapcsolatban.
Alkoholizmus
Allergia
Alvászavar
Anorexia
Asztma
Bipoláris depresszió
Borderline
borderline személyiségzavar
Bppv
bulímia
Csontritkulás
Cukorbetegség
daganatos betegségek
Depresszió
Epilepszia
fejfájás
forgó jellegű szédülés
Fülzúgás
Ganglion
Hepatitis
hepatitis c
Lisztérzékenység
Magas vérnyomás
Mellrák
Meniere's szindróma
Méhnyakrák
ongyilkossag
parkinson-kor
Pikkelysömör
Pánikbetegség
Reflux
Ritka betegségek
rák
Sclerosis Multiplex
Skizofrénia
Stressz
stressz/szorongás
szemelyisegzavar
szorongas
Szédülés
Szülés
Zsibongó
RSS 2.0 Kommentek
Kedves Mandala!
Ha Ausztriában dolgozol, és biztisított is vagy, akkor nagy valószinűleg nem is kell szenvedned az interferonos kezelèssel, csak az új gyógyszert kapod majd, ami hatásosabb, rövidebb ideig kell enned, ès szinte semmi mellèkhatása nincs. Remèlem, hogy jó az infóm!
Szurkolok nektek.Várjuk majd jelentkezèsedet, hogyan alakul a helyzeted, milyenek az eredmènyeid, stb. Továbbra is szivesen válaszolok magánban is, ha kérdésed van. Email cimemet a tegnapi levelemben, hozzászólásomban olvashatod.
Hajrá nektek a gyógyulás útján!!
Üdv szeretettel: Klári-Klmáan
Sziasztok!
Nagyon szépen köszönöm mindenkinek a sok hasznos választ, biztatást! Kicsit megnyugodtam, hogy elég rövid időn belül is kezelhető a vírus. A barátom 28 éves, ő is fertőzött legalább 6 éve. Szerencsére sikerült rábeszélnem a kezelésre őt is!
Nem Magyarországon élek, vajdasági születésű vagyok. Most Ausztriában találtam munkát pár nap múlva megjön a TB-m utána IRÁNY A DOKI! Reménykedem benne, itt talán nem kell sokat várnom a kezelésre.
MÉG EGYSZER NAGYON SZÉPEN KÖSZÖNÖM MINDENKINEK, HOGY ILYEN GYORSAN VÁLASZOLTATOK. Külön neked Nóra a sok információt! Puszi mindenkinek!
Kedves Mandala!
Az a legjobb, hogy felismerted, beismerted fertőzöttségedet, tudtál erőt gyűjteni, hogy kilépj önsorsrontó helyzetedből! Innentől kezdve már szabad utad van a gyógyulás felé. Az lenne a csodás, ha az “előző életedben” kapcsolatban levő társaidat is rá tudnád beszélni legalább egy szűrésre, amit úgy tudom annonim módon végeznek a László kórházban. Te már révbe kerültél, hamarosan megkapod a kezelést és vírus mentes, gyógyult leszel. De a többi tévúton járó fiatal sajnos egyáltalában nincs tisztában veszélyeztetettségével, az idősebbekre nemigen hallgatnak, csak Te, és a hozzád hasonló józan gondolkodású fiatal tehetne értük valamit. Mi, itt a fórumban levők nagy része akaratunkon és tudtunkon kívül tettünk szert a vírusokra (vérátömlesztés, véres sebészeti beavatkozások, véletlen munkahelyi balesetek) és nagyon nehezen tudtunk megszabadulni tőlök, a szervezetünk kisebbnagyobb károsodása árán. A mostani kezelések már szinte káros mellékhatás nélküliek és nagyon hatékonyak, de ha nincs a dolog időben elkezdve, akkor bizony – a virológiai aktivitástól fűggően – a vírusok akár rövid idő alatt is tönkre tehetik a májat, főleg ha kábszer és alkohol is társul mellé. Hát ezért légy azon, hogy mielőbb juss el a kezelésik és akit csak lehet, beszélj rő a szűrésre! Nagyon drukkolok érted és társaidért, Museto
Kedves Mandala!
Csatlakozom az előttem szólókhoz. Sajnos átmentem én is már sok kezelésen, és betéve ismerem a bajt is, és a lehetőségeket is, ezért szeretnék segíteni neked. Anno azért is hoztam létre ezt a közösséget, hogy tudjunk egymásról, tudjunk segítséget adni, támogatni egymást. A sok infó így összeadódott, összeadódik, és közös kinccsé lett az évek alatt.
Mivel elszántad magadat, hogy kikezelteted magadat, akkor meg kell találnod a lehetőségét annak, hogy mielőbb egy májgondozóba kerülj. A múlttal annyit törődj, hogy szűrjed le a tanulságot, és menj előre! A hepa B oltás 3 oltásból áll. Az első után egy hónapra kell beadatni a 2-at, és fél évre a 3-at. Erre azért érdemes figyelni.
Na! Akkor a hepa C! Feltehetően, ahogyan Nóra is írta, a májad még nem károsodott, de a vírust ki kell irtani mielőbb, az egyértelmű! A kezdődő vírusszám nem befolyásolja a kiirtást, ezért sem kell aggódnod. Nem tudjuk, hogy az ország mely területén, vidékén élsz, van-e körzeti orvosod? Írod, hogy az utcán élsz/éltél. Azért azt is kell tudni, hogy a hepatitisnek sok faja, alfaja van. Ha elkerülsz orvoshoz, megnézik, hogy neked melyik van? Nekem pl. HCV 1b fajta volt, de vannak 1a-ok is, de a HCV 1-6-ig tart, és, mint láthatod, még azon belül is vannak alfajok. Ezt azért írom, mert ha ebből a fajtából kigyógyulsz, egy másikat még elkaphatsz újra, ha olyan szituációba kerülsz. Gondolom, ilyeneket is már olvastál itt a neten.
Én szívesen váltok veled magánban is levelet, hogy miként és hol kezdjed el az orvos-keresést, főleg, ha nehéz ez neked.
Hajrá! Ha már a kezedben lesz a gyógyszer, akkor már csak idő kérdése, és megszabadulsz a vírusaidtól, ha nem az elsővel, akkor a második fajta gyógyszerrel.
Üdv neked és bátorság és kitartás a gyógyulás útján!!
Köszöntelek: Klári ( ha gondolod!: dolgozznet@gmail.com)
Jujjuj! Én csak 2 darab B elleni szurit kaptam, Klári! Ezek szerint fél év múlva kellett volna egy 3-madik is?
De jó, hogy erről írtál! Csak nézek ki a fejemből… Köszi!!!!! Pusssz: N.
Szia Nóra!
Úgy tudom, hogy a gyerekek 2-t kapnak, de a felnőttek 3-t. A suliban nekünk ugyebár most kötelező, mert nélküle nem is mehetünk gyakorlatra. Pontosabban, még az 1. után el sem kezdhettük, de a 2. után már igen, de vinni kellett az igazolást, és aztán tavasszal kaptam meg a 3-t.Reméljük, hogy a 2 is adott védettséget, és nem leszel olyan szituban, hogy baj legyen! Persze, ha bent vagy még az időben, akkor adassad be!
Pussz!! K
Kedves Mandala!
Egy gyógyult Hepa C-s vagyok, azok közül a szerencsések közül aki az első “kettes” kezelésre vírusmentes lett. Sajnos nekem valószínű már évtizedek óta rágcsálták a májamat ezek a vírusok, így az én májamon már látszik, hogy a fertőzés nem múlt el nyomnélkül. Ezért én is bíztatlak arra, hogy ne húzd az időt és csapjál bele a vírusírtásba. Bárki bármit mond az elpusztult, elhalt májsejtek nem támaszthatók fel, csak a máj hatalmas tartaléka teszi lehetővé, hogy csökkentett működéssel is élhessünk. Minél később fordulsz szakemberhez, annál nehezebb lesz kiírtani a dögöket. Szerencsés esetben 6 hónapos “kettes” kúrával is meg lehet úszni. Ehhez az kell, hogy alacsony legyen a vírusszámod (300.000 alatt), és az első négy hetes kezelés után már ne legyenek kimutathatóak. Te még nagyon fiatal vagy ne variálj ugorj bele a kezelésbe. Én négy éve vagyok hivatalosan is vírusmentes, köszönhetően a kezelő orvosom kitartásának, és a szerencsémnek. Neked nem a kezeléstől kell félned hiszen az záros időn belül véget ér, hanem attól hogy mi lesz ha nem kezelteted magad.
Üdv a csapatban – és remélem hamarosan a vírusmentesek táborát erősíted.
Kedves Mandala!
Csak csatlakozni tudok Nórához, az általa leírtakhoz. Ő a klubban talán a legtájékozottabb, nyugodtan fontold meg a javaslatait! Lépj minél előbb bátran, mert még nem lehet komolyabb károsodásod! Sokan közülünk már évtizedek óta küzdünk a vírussal, én például már májtranszplantáción is átestem miattuk, s még mindig “élvezem” a társaságukat, de sokan már sikeresen túl vannak a vírusírtáson, vírusmentesen élik tovább életüket.
Csak bátran előre!
A nap süssön Rád! Szeretettel: Oldfiker
Kedves Mandala!
A hepatitis C-t ki lehet kezelni. Ez az egészségbiztosításod terhére történik.Végleg ki lehet kezelni. Mivel szerinted tavaly fertőződtél (tán más tűjével?), nem károsodhatott még a májad, így ne legyél ideges.
A hepa C-ből nem alakulhat ki hepaB. Tán azért kaptál oltást, nehogy azzal is fertőződjél, mert ezt a kettőt együtt kikezelni nagyon komplikált. Megjegyzem, én is kaptam B ellen oltást, de később még egy emlékeztető oltást is, tehát összesen kettőt. Téged nem oltottak B ellen 13 éves korodban?
A hepatitis C vérrel, vagy véres eszközzel terjed. Ha nem tudod, hova fordulj, kérj egy beutalót a háziorvostól a lakhelyed szerinti hepatológiára. Senki nem fog téged se szidni, se megvetni, se elzavarni. Őszintén mondj el mindent, mert orvosoddal csak így lesz bizalmas, jó kapcsolatod. Először interferon injekciót és mellé ribavirin tablettát fogsz kapni. Neked kell injekcióznod magad hetente egyszer. 48 hétig. Ha neadj’Isten netán hamarosan kiderül, hogy nem eléggé irtja a vírusaidat, akkor azonnal leállítják ezt a kezelést. Aztán vársz az interferonmentes kezelésre, mely csak 3 hónapig tart, és tuti kiirtja a dögöket. Elég hosszú a várólista, én is várok, 38 éve fertőződtem transzfúzióval kórházban. És még mindig élek. Szóval ne izgasd magad. Az interferonos kezelésnél influenzaszerű tünetek, gyengeség, hajritkulás stb előfordul. Az interferonmentes állítólag szinte mellékhatás nélküli, a nagy többségnél.
Mindenkinél az interferonossal kezdik, mert hátha attól is már meggyógyul. De ez is milliókba kerül az államnak. Az interferonmentes, ha sor kerül rá, még sokkal drágább, egy lakás ára. Még jó, hogy ezért nem kell fizetnünk…
Nem kell félned, sokan meggyógyultak már. Nekem még nem jött össze, de jövőre sorra kerülök, remélem.
Ha még kérdésed van, írj ide bátran. Mielőbb keresd fel a háziorvost, hogy elirányíthasson a hepatológushoz.
Ha ide írsz, itt olvasgatsz, már sem vagy egyedül!
Szeretettel: nora51
egy nagyon sokat tapasztalt hepás