Kedves sorstársak!
Vége van a 12 hetes kezelésnek. A majenzim értékeim teljesen jók lettek már az első gyógyszeradag után. Decemberben lesz vírusszamlalasom , Nagyon bízom benne hogy hasznalt a gyógyszer es a majacskam regeneralodik. F4 , 21,8 kpa volt a gyógyszerkezdes előtt .
Szia Szilvi!
Én is úgy jártam, mint te. Lehagyta a végét.
Azt írtam még, hogy a májbaj nem érdekes különösebben, esetleg azt tapasztalod, hogy utoljára hagynak, rá lesz írva a papírjaidra nagy piros betükkel, hogy HCV! Ne vedd fel, hiszen elvileg már negatív vagy, s hamarosan lesz róla papirod is.
Gondolom, hogy a trombocita értéked jó.
Minden-minden jót kívánok neked! Számoljál majd be az élményről.
Üdv szeretettel: Klári
Kedves Kári!
Még azt szeretnem tudni , hogy a legalont a virusirtogyogyszer befejezese utan rogton el lehet kezdeni szedni vagy meg kell varni a virusszamlast.
Elfelejtettem ezt megkerdezni a főorvos úrtól.
Köszönöm ! Szép napokat!
Kedves Nora!
Nem jelent meg csak a fele amit írtam , nem tudom miért pedig 2 szer szerkesztettem újra. Azt szerettem volna kérdezni , hogy a Legalont mikor kezdted el szedni . A virusirto gyogyszerszedese utan rogton vagy csak a virusszamlalas utan. 48 eves vagyok 157 cm magas es 55-57 kg kozott ingadozom mar vagy 20 eve. Az etvagyam jo mindig is az volt nem hízok. Alkoholt soha nem iszom gyogyszert semmit nem kell szednem. Eddig is egeszsegesen eltem . 2018 decemberebe derult ki hogy hepa c vagyok. Elotte kb 15 eve folyamatosan evente jartam vervetelre mert a majenzim ertekeim magasabbak voltak kisse de azt mondtak az epekovem miatt van . Minden evben viltam hasiultrahangon is hepar nem nagyobb homogen szerkezetu. Ez volt mindig az eredmeny . Aztan a fibroscan f4 est mutatott
Még hatra van egy epeholyag eltavolito mutetem laporoszkoposan. Nagyon félek mert még soha nem műtőttek semmire es korhazban is csak a 2 gyermekem szuletesevel voltam. Ha van valaki aki atesett ilyen muteten hasonlo allapotu majjal kerem irja meg a tapasztalatait. Köszönöm szépen! A legjobbakat kívánom mindenkinek!
Szia Szilvi1971!
Én már 6 éve HCV-ből gyógyult vagyok, még a hagyományos interferon kezeléssel (6 hónap alatt).
Négy éve én is átestem egy laparoszkópos epehólyag eltávolító műtéten. Kb. 3 napos kórházi tartózkodással járt, de semmilyen megkülönböztetést nem tapasztaltam. A sebész természetesen tudta az előzményeket, de nem voltak fenntartásai. Én a második voltam a műtőben, egy órás altatás után már eltávolított epekövekkel ébredtem. Csak a műtét után jegyezte meg, hogy spóroljak a májammal, mert a műtét alatti szemrevételezés alapján látta, hogy az bizony nem teljes értékű. Szóval nem kell aggódni, ez egy rutin műtét néhány apró “karcolás” és túl is van rajta az ember, néhány hét után már mehet strandolni.
Ja, én is még F4 voltam 2016-ban (18,5kPa), de tavaly már F3 alja lettem (11,2kPa). Legalont szedek napi kétszer, és gyógyteát (kb 4dl) iszom minden reggel.
Kitartás és jó egészség!
Köszönöm a válaszodat! El is kezdtem a legalon szedését , bár csak decemberben mehetek vírusszámlálásra . Remélem kihaltak a vírusok es hamarosan elkezd gyógyulni a májam. Jó egészséget kívánok!
Kedves Szilvi!
Kedves Sorstársak!
Köszöntelek körünkben Szilvi. Örülök, hogy túl vagy a kezelésen, és remélhetőleg, hogy sikeresen!
Kettő gondolat van bennem. Egyik, hogy még mindig olyan felfoghatatlan szinte, ami fejlődés történt HCV írtás terén! A felfedezéstől számítva 7 hónap múlva túl lehet lenni a mellékhatásmentes, elvileg 95-98% hatásfokú kezelésen. Csodálatos!
A másik az negatív érzés, és a trehány családorvosok miatt van. Epekő miatt magasabbak kissé a májenzimértékek! Az eszem áll meg, hogy ennyi esze van! Szilvi! Mondjad meg neki, ha a májenzim értékek kissé magasabbak, az több mindentől lehet, de inkább valami krónikus baj lehet. Aztán az sem mindegy, hogy melyik a magasabb? Feltehetően nálad a GPT volt emelkedett. Ha epehólyaggyulladás van, akkor viszont többszörösre ugrik fel, akár 10-20x-ra is, és amikor a gyulladás eltünik, visszaáll az érték.
S mivel 1 éven belül lettél felfedezve, akkor kérhetsz kártalanítást, ha vér, vagy vérkészítménytől kaptál.
Epeműtét. Ne izgulj! 2-3 napos kórházi tartózkodás, s talán a legkellemetlenebb az egészben az előző napi hashajtás. Az érzéstelenítés 2 féle, amit az állapotod, kivánságod, altatóorvos dönt el. A gerincérzéstelenítés alatt ébren, és észnél vagy, de elvileg 24 órán át nem ajánlott felkelni, a fejet megemelni, mert fájhat a fej, s lehet hányinger. Ha ez bejön, akkor adnak infúziót. Persze, az altatás után is lehet hányinger. A többségnek nincs semmi gondja egyikkel sem. A sebészeten ez a legrutinabb műtét. Bemennek egészséges emberek, főleg nők, 1 napot elvannak gyengén, aztán a köv. napon mennek haza, “mintha semmi sem történr volna”. Na! Persze, történt, és azért vigyázni kell a köv. hetetekben, főleg az étkezéssel! Jó betartani pár hérig a diétát, és csak fokozatosan térni vissza a normális étrendre. Elvileg, ha más bajod nincs, akkor egy idő után mindent ehetsz. Elvileg, mert ugyebár a szervezet nem robot, de írod, hogy egészséges vagy, így remélhetőleg minden simán megy majd! Szóval, ne félj, kicsit meg izgulsz, hiába is mondjuk, hogy nem kell, főleg, így, hogy nem voltál még kórházban
Szia Szilvi!
Én is úgy jártam, mint te. Lehagyta a végét.
Azt írtam még, hogy a májbaj nem érdekes különösebben, esetleg azt tapasztalod, hogy utoljára hagynak, rá lesz írva a papírjaidra nagy piros betükkel, hogy HCV! Ne vedd fel, hiszen elvileg már negatív vagy, s hamarosan lesz róla papirod is.
Gondolom, hogy a trombocita értéked jó.
Minden-minden jót kívánok neked! Számoljál majd be az élményről.
Üdv neked szeretettel: Klári
Szia.Kártalanítást kérni nem egyszerű…91.óta szűrik a véradókat.Igaz, hogy friss fertőzést ezek a szűrések nem mutatják ki és így történhet fertőződés, de az ilyen eset biztos, hogy ritka.Én 8 éve kaptam transzfúziót…de nem tudom bizonyítani, hogy akkor fertőződtem meg.Főleg, hogy kb.30 éve magasabbak enyhén a májenzimek.Jelenleg gyógyszeres kezelés előtt állok…
Kedves Szilvi!
Én amint befejeztem a 3 hónapos kezelést, máris elkezdtem szedni a máriatövismagot (Legalon).
Az segít a májnak.
Az ultrahang sokszor az égvilágon nem mutat semmi kórosat, miközben az embernek már előrehaladott májkárosodása van. De most már ezen ne agyalj, tuti hogy meggyógyulsz.
Időben lettél kezelve!
A laparoszkópos témától se kell félni, relatíve nagyon kíméletes módszer.
Üdv: nora51
Gratula Szilvi! Jó jel, nagyon jó, hogy az enzimeid normálisak!
Igen, a májad valamennyire regenerálódik, de ehhez kb. 3 évre van szüksége. Legalább 3 évig tart ez a folyamat, aztán megáll, és ha vigyázol, úgy is marad.
Ne igyál alkoholt, egyéb mérgeket se használj, és nagyon igyekezzél nem meghízni, ez őrült fontos!
Sokan elhíznak a sikeres kezelés után, és akkor szegény máj ahelyett hogy a regenerálódás útjára lépne, elzsírosodik! Ez ugyanolyan káros, mint amit eddig átélt.
Tehát ne hízz meg, és se testileg, se lelkileg ne mérgezd magad. Ezek a legfontosabbak.
Jó egészséget neked!
Üdv: nora51