Az én történetem.

Nem a legelején kezdem, mert ez fontos. Többször, a betegség elején, és nemrégiben is azt kérdezték, hogyan szedtem össze.

Sem akkor nem tudtam a választ, sem ma. Tippem van, de ez édeskevés. Ha drogoztam volna megmondom, ha bármit tudtam volna megmondom, mert én is csak a sötétben tapogatózom.

Egy biztos, fiatal felnőttként mint baka, vért adtam ugye akkor EÜ szabiért. Három nap az három nap, és messze voltam az otthontól. Volt akkor egy ambuláns műtétem is, talán ott volt a bibi, nem tudom.

Egy biztos, miután leszereltem, rá pár hónapra érkezett egy levél abból a kórházból, amihez a véradás tartozott, mert találtak valamit, és vizsgáltassam ki magam. Mivel nem szúrtam magam drogokkal, nem volt olyan jellegű szexuális kapcsolatom sem, nem kaptam transzfúziót és nem érintkeztem semmilyen formában vérrel, így nem tudhatom. Kizárásos alapon csak a vérvétel és talán egy szennyezett tű maradt, de ezzel én már nem akarok foglalkozni, a lényegen nem változat, és bizonyítani sem tudom és nem is akarom, mert ez már nem lényeg.

19 évesen mikor ezt megtudtam, gyerekcipőben járt még az internet, nem voltak erre utaló orvosi oldalak, nem volt wikipedia, egyáltalán a betegségről is alig lehetett tudni valamit. Azt tudtam, hogy baj van. Tudtam, hogy olyan baj van, amit később érzek meg igazán, de a vezérhangya elindult. 1993-ban még csak annyit tudtam, hogy van a HEPA C, és pusztítja a májsejteket. Nem volt alternatíva így megkezdődött a „csodálatos” Interferon+Ribavirin kúra. Már az első napokban sokkolt a hatása, és ez így is maradt. És nem csak a fizikai, hanem a pszichés is, hogy itt vagyok szinte még gyerekként, és szúrnom kell magam.

Kialakult a betegségtudatom.

Padlón voltam ettől, és padlón voltam attól, hogy nem bírom a kezelést, többet voltam táppénzen a kúrától, mint magától a betegségtől. A gyengeségtől járni alig bírtam, fáradt voltam, lázas voltam, frusztrált voltam, szorongtam hosszú heteken át és feladtam.

A kúra felénél bejelentettem, én ezt nem csinálom tovább. Nem örült sem az orvos, sem én, de nem bírtam tovább. Ekkor alakult ki egy világvége hangulat nálam. Nem voltam húsz, és azt éreztem, lassan de biztosan haldoklom, fogalmam nem volt akkoriban ennek a lefolyásáról. Nem érdekelt semmi, ittam is elég alkoholt, úgy voltam, hogy mindegy, már nem számít. Vártam mikor sárgulok be, vártam mikor esek össze, de nem történt egyik sem. Ez felnyitotta a szemem, ha ez nem annyira gyors mint hittem, akkor inkább nem sürgetem.

Ekkor alakult ki a másik, a mai énem. Nem ittam többet, kutattam mindent amit csak lehetett mi jó a májnak. Máriatövis, vitaminok, fekete retek, feketekömény, D vitamin, graepfruit, grántalma, sport, meditáció etc. Mindent kipróbáltam, mindent használtam és nem ittam. 20 éve.

A kezelés után, amit abbahagytam, mindig ott dolgozott bennem a kisördög, hogy még életemben megtalálják a gyógymódot. Én lepődtem meg a legjobban mikor kezdtek megjelenni hírek arról, hogy születőben vannak új készítmények. Először gyanakvó voltam, tudtam, hogy ilyen jellegű gyógyszert még egyszer nem fog nekem kifizetni a TB(Int+Rib.után). Szkeptikus voltam, de kezdtem hallani híreket, hogy kampányolnak, hogy állítólag létezik egy lista, amire fel lehet kerülni. Kissé bátortalanul, hogy nehogy olyan csalódás érjen, mint mikor feladtam, rászántam magam és újra megjelentem ugyanannál a doktornőnél, akinél 25 éve voltam. Egészen megható volt látni, hogy több mint két évtized után is ugyanazért küzd és gyógyít.

27.én megkezdtem Viekirax-EXVIERA kezelést és nem tudok elég hálás lenni sem az orvosomnak, sem azoknak az embereknek, akik kijárták ezt az utat a betegek érdekében, hiszen ezek a gyógyszerek még mindig csillagászati összegbe kerülnek, és az, hogy ezt ennyi rengeteg ember megkaphatta, az nem semmi.

Ezt a kis történetet csupán azért írtam le, hogy sosem szabad feladni semmit, mert nem tudod mit hoz a holnap. Hozhat egy esélyt is, ami az egészséged mellett a személyiségedet is megváltoztatja.

Én 25 évig abban reménykedtem, hogy nem abba halok meg, amit 19éves megkaptam és lásd, megkaptam az esélyt. Türelmes, nyitott, és életigenlő voltam/lettem, igaz ehhez sok mindennek le kellett játszódnia magamban.

Soha ne add fel!