A legutóbbi VIMOR találkozón Dr. Csörsz Ilona klinikai szakpszichológus tartott előadást, a meghirdetett téma szerint az orvos-beteg kapcsolatról, valójában azonban a betegséggel való együttélés nehézségeiről is beszélgetett a Klubtagokkal. Mindkettő témáról kérdeztük.

A hepatitis C fertőzés egy olyan krónikus betegség, mely terápia nélkül – még ha hosszabb idő elteltével is – de önmagában végzetes, a kezelésre ugyanakkor a protokoll szerint várni kell. Milyen problémákat vethet fel egy ilyen állapot általában, milyen megküzdési stratégiák vethetőek be a lelki egyensúly megteremtése érdekében?
Egy ilyen típusú krónikus betegség diagnózisának közlése után az ember szinte sokkot kap, krízisállapotba kerül, az addig jól működő megküzdési mechanizmusai átmenetileg csődöt mondanak. Ugyanakkor a krízisben lévő ember nagyon fogékony a külső behatásokra, így az egészségügyi személyzet jó eséllyel tud beavatkozni ebben a szakaszban. Ebben a munkában nagy segítséget jelenthet egy egészségpszichológus alkalmazása.

A krízis oldására számos megküzdési stratégia ismert. Idesorolható a betegség súlyosságának tagadása, amely a betegség kezdeti szakaszában még hasznos is lehet, hiszen segíthet az erőgyűjtésben, a további „harcokra” való felkészülésben. A következő lehetőség a tájékozódás, a minél részletesebb információszerzés, az „ellenfelem”, a betegségem minél jobb megismerése, hiszen ha megismertem, ha van róla tudásom, már nem annyira félelmetes számomra.

Fontos megküzdési mechanizmus még a társas támogatás, az érzelmi támasz keresése. Térképezzük fel, hogy kikre számíthatunk, kik lehetnek a segítségünkre ebben a küzdelemben. Próbáljunk beszélni a szorongásainkról, ha megosztjuk azokat másokkal, az jó lehetőséget teremt arra, hogy enyhítsük azokat. A családon és a baráti körön túl nagyon hasznosak a különféle betegszervezetek, akikhez csatlakozva az érzelmi és a társas támaszon túl nagyon sok hasznos információt kaphatunk a betegségünkről, ill. arról, hogy mások hogyan birkóztak meg a kezelések okozta nehézségekkel.  A VIMOR Egyesület egy nagyon jó kezdeményezés, bárcsak több ilyen aktív betegszervezet lenne az országban.

Megküzdési mechanizmus még a konkrét, rövid távú célok kitűzése, amikor egyik napról a másikra tűzök ki feladatokat és célokat és megpróbálom ezeket véghezvinni.

Az, hogy ki milyen hatékonyan tud megküzdeni a betegségével, sok tényezőtől függ. Függ az életkortól, intelligenciától, önértékeléstől, az eredendő személyiségtől, illetve attól, hogy milyen élethelyzetben éri a betegség pl. aktív dolgozó-e vagy már nyugdíjas, és természetesen függ a betegség típusától is. Egy magas vérnyomással minden bizonnyal egyszerűbb „megküzdeni”, mint egy Hepatitis C-vel.

A HCV fertőzés vér útján fertőz, és a társadalomban ezért a mai napig komoly félelemmel állnak az érintett emberekhez egészséges társaik – olyannyira, hogy sokszor még az orvosi (főleg fogorvosi) ellátást is megtagadják tőlük. A stigmatizációt súlyosbítja, hogy a közhiedelem szerint ezt a betegséget leginkább “rossz életmóddal” lehet elkapni. Mit tehet az ember lelki egyensúlya érdekében, ha ilyen helyzetbe kerül?
A stigmatizáló betegségek a környezetből viszolygást és ellenérzést váltanak ki, a megbélyegzettből pedig szégyenérzetet, bűntudatot és szorongást. A legfontosabb teendőnek a felvilágosítást tartom, a minél szélesebb körű, minél érthetőbb tájékoztatást, civilek és egészségügyi dolgozók minél részletesebb felkészítését arra, hogy mi a teendő, ha egy ilyen típusú betegséggel élő emberrel találkoznak.

Mi a jelentősége az orvos beteg-kapcsolat minőségének egy krónikus betegséggel való együttélés során?
Az orvos-beteg kapcsolat minősége nemcsak a krónikus betegekkel való kapcsolattartásban fontos, hanem valamennyi orvos-beteg találkozás során, de az tény, hogy a fejlett országok lakosságának közel fele küzd valamilyen krónikus megbetegedéssel. Ezáltal az orvosnak és a betegnek egyaránt egy akár több évtizedig tartó kapcsolatra kell berendezkednie, amely egyáltalán nem mindegy, hogy milyen minőségű. Bálint Mihály közel hatvan éve, 1957-ben publikálta az Orvos, a betege és a betegség című könyvét, melyben elsőként írta le az „orvosgyógyszer” fogalmát, mely szerint az orvos személyiségével, viselkedésével maga is gyógyszernek tekinthető. Ahogyan a gyógyszernek is van hatása és mellékhatása, ugyanígy az orvos személyiségének, viselkedésének, hozzáállásának is lehetnek jótékony és akár ártalmas hatásai. Egy jó minőségű orvos-beteg kapcsolat kiegészíti, sőt felerősíti a gyógyszeres terápia hatékonyságát. Inkább követi az orvosi utasításokat az a beteg – kiváltja és beszedi a felírt gyógyszert, betartja az adagolásra vonatkozó előírásokat – aki egy ún. betegcentrikus konzultáció részese, ahol az orvos arra törekszik, hogy minél inkább aktivizálja betegét és bevonja őt a gyógyítási – gyógyulási folyamatba.

Mit tehetnek a beteg emberek az ideális kapcsolat elősegítése érdekében?
Napjainkban az orvosi szerep átalakulásával a betegszerep is jelentősen változik. Az embereknek megváltozott az egészségügyi intézményekhez való viszonya, egyre többen szolgáltatásként tekintenek az egészségügyre, amely során én, mint beteg a tüneteimmel felkeresek egy szakértőt, jelen esetben az orvost, hogy az segítsen nekem a problémáim kezelésében. Az internet elterjedése szintén megváltoztatta a hagyományos orvos-beteg kapcsolatot. Magyarországon a lakosság 30%-a napi rendszerességű internethasználó, és ez az arány minden bizonnyal emelkedni fog. Az egészségügyi információk keresése az internet egyik legelterjedtebb felhasználási módja. A betegek egy része – véleményem szerint még mindig a kisebb hányada – már jól informált, felkészült páciensként jön be a rendelőbe, aki tájékozott, és odafigyel az egészségi állapotára. Tulajdonképpen valamennyi páciens számára előírnám, hogy próbáljanak az egészségi állapotukhoz tudatosabban hozzáállni, egészség-tudatosabbak lenni, ne passzív befogadói legyenek mindannak, ami velük történik. Mielőtt belépnének az orvosi rendelőbe, fogalmazzák meg, hogy mi az, amiről feltétlenül beszélni szeretnének. Arra törekedjenek, hogy jól strukturáltan és érthetően fogalmazzák meg panaszaikat, gondolják végig tünetük kialakulásának történetét, bátran mondják el a feltételezésüket arról, hogy mit gondolnak, mitől alakulhatott ki a betegségük.

(RA)